A köztársasági elnök némileg megkésve értesült a Fidesz legújabb javaslatáról, és nagyon megtetszett neki. Külön kérte, hogy a Sándor-palotába hozassanak az Alaptörvény Asztalából egyet, szeretné ugyanis ott intézni napi dolgait.

Akár Schmitt Pál is ülhetne ott!

„Tökre kúl lehet, ez jön most be a fiataloknak, nem?” – kommentálta Schmitt az Alaptörvény Asztaláról szóló javaslatot, amikor először hallott róla. Bár véleményünk szerint reménytelenül félreismeri a mai, sőt, igazából bármilyen ifjúságot, a köztársasági elnök már le is adta rendelését egy asztalra.

„Legszívesebben egész nap itt ülnék” – áradozott már előre Schmitt. Úgy gondolja, „az emberek alaptörvényét leginkább az emberek emberének kell tisztelnie” és „nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen asztal a Sándor-palotában, ugyanis ez maga a jelképek jelképe”.

Minden, amit tudni lehet Schmitt Pálról

Schmitt Pál beszéde egy kicsit másképp - videó

A béka segge alatt található népszerűségi mutatóinak fellendítése érdekében a köztársasági elnök azt tervezi, hogy a sajtó képviselői előtt saját különbejáratú Alaptörvény Asztalánál kívánja majd elfogyasztani szokásos villásreggelijét. Véleményünk szerint a béka meg sem fog rezdülni ettől.

Az is szerepel a tervek között, hogy jelképes ötvenezer forintos tarifáért Schmitt Pál az ország bármelyi Alaptörvény Asztalánál hajlandó villásreggelit fogyasztani, akár az alaptörvényt aláíratni szándékozó állampolgárnak is hajlandó lesz adni pár katonát.

Nem tudjuk, mi állhat a háttérben, de egy bizonyos skandináv bútorgyár nemrég piacra dobta Alkötmäny-polcsorozatát. Schmitt Pál egyelőre még nem adott le rendelést rá.

Szerkesztőnk kérdésére azt is elmondta, hogy „amennyiben rajtam állna, még az idén elkészülne az alaptörvény alaptörvénye, hogy Alkotmányunk is tudja, hol a helye”.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.

Szerzőtársakat keresünk! Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, vagy csak szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, írjon szerkesztőségünk címére!