A Magyar Szocialista Párt új népszavazási javaslattal rukkolt elő, ha már a visszamenőleges hatályú törvényekkel kapcsolatos felvetésüket nagy valószínűséggel ismét elkaszálják: legitimálni szeretnék a korrupciót.

Lendvai hevesen érvel a javaslat mellett

„Amúgy is hatalmas összegeket loptunk, lopunk, loptak és lopnak: miért tesszük az eszünket? Ebben mindenki benne van, szégyen, hogy az állampolgárokat akarjuk kihagyni” – nyilatkozta a javaslatról Mesterházy Attila.

A szükséges aláírásmennyiség hihetetlenül gyorsan összegyűlt. Hogy ebből hányat vettek meg, nem lehet tudni.

Újabb információk a korrupciós botrányról

Ez az újabb népszavazási kísérlet lehet az MSZP első olyan húzása a választások óta, ami megragadja a szavazópolgárok figyelmét. Nem gondoltuk volna, hogy a szocialisták pont a lopásra építik imázsukat, de a döntés valahol logikus: az elmúltnyócév és a nokiásdobozok letörölhetetlen stigmaként maradtak rajtuk, kár lenne ellene hadakozni. A hiteles baloldal még odébb van, addig pedig nem is olyan rossz ötlet a hiteltelenséggel kampányolni. Legalábbis nem az MSZP helyzetében.

Kérdés, hogy a képviselői költségtérítések emelésénél rendszeresen tapasztalt, ritkán látott egyetértés a pártok közt ismét előkerül-e most, hogy már megint a pénztárcáról van szó.

Az is szerencsés fejleményként értékelhető, hogy végre nem egy kormánypárti javaslat rombolja Magyarország nemzetközi megítélését. Ha más nem, a változatosság jót fog tenni a külföldi újságíróknak.

Hagyó Mikós és társai most természetesen nagyon nehéz helyzetben vannak: ha támogatják a javaslatot, az felér egy beismeréssel – ha meg tiltakoznak, akkor meg azt ismerik be, hogy tiszta hülyék.

Gyurcsány Ferenc egyébként igen bátran a javaslat mellett tört lándzsát Facebook-on. „Mindenki lop. Én már unom, hogy évek óta úgy kell tennem, mintha kormányoznék, illetve nem lopnék. Nem tudom, mások hogyan bírják ezt. Én örömmel mesélném el legnagyobb sikkasztásaimat, de nem tehetem” – írta a volt miniszterelnök, sok :(-szmájlival megspékelve.

Bármennyire furcsa, az LMP képviselői valamiért nem akartak nyilatkozni a javaslatról.

Nem baj, helyettük is ott volt a Jobbik és a nacionalista ökölrázás. „Ezek a korrupt szocialisták úgy akarják elkerülni a börtönt, hogy legalizálnák bűneiket” – fröcsögte Zagyva György, elmondván a nyilvánvaló igazságot.

Természetesen már a Fidesz is reagált az ügyre. Orbán Viktor személyesen még nem, ugyanis jelenleg a devizahitelesek megmentésével van elfoglalva. Állítólag százával cipeli a mentőmellényeket Ócsára.

Pintér Sándor fel volt háborodva a javaslat hallatán. „Elképesztő! A korrupció nevéből adódóan illegális! Tipikus, felfoghatatlan, nevetséges felvetés” – puffogott, de csak addig, amíg egy véletlenül arra járó MSZP-s képviselő a kezébe nem nyomott egy ötezrest.

Tilosban parkolót vert Pintér Sándor

Lázár János szerint „aki sokat lopott, az annyit is ér”. Hogy ezzel mit akart mondani, nem teljesen egyértelmű – a Képviselőfánk szerkesztőségét a Bánk bán-ban elhangzó „A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz”-re emlékeztette a maga kétértelműségével.

Szíjjártó Péter csak annyit mondott, láthatóan feldúlva, hogy „bezzeg mi ellenzékben kivártuk az időnket és visszafogtuk a lopást. Hová lett a betyárbecsület?”

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!
Mindennap új írás!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Megdőlt a világ leghülyébb rekordja

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!