Az Európai Parlament vitáján Magyarország volt a téma, Orbán Viktor személyesen ment el a lőtérre, hogy eljátssza a céltábla szerepét. Volt itt minden: feleségezés, demokráciaféltés, megannyi szabadságharcos, európai identitás, tárgyi tévedések, egy kis gyurcsányozás – illetve annak hiánya –, sajtos szendvicsek, miegymás. Cohn-Bendit szerint Orbán „egy tökfej”.

Nagy nap volt a mai: miután megindították a kötelezettségszegési eljárást hazánk ellen, Orbán Viktor ellátogatott az Európai Parlamentbe, és hát bizony kemény kritikákat kapott európai képviselőtársaitól. Bár többek szerint az EU nem szólhat bele egy ország belügyeibe, az általános nézőpont az, hogy a demokratikus eszmék kicsivel több ápolást igényelnének kis hazánkban.

Több vicces momentum is akadt a vita során, például az, amikor az egyik képviselő elfelejtette, ki is volt az őszödi beszéd atyja. Az okostojás hosszasan szabadkozott felszólalása elején, hogy már nem emlékszik, mi volt Orbán elődjének neve, aki bevallotta, hogy hazudott. Mindegy, ő legalább őszinte volt.

A vita csúcspontja kétségtelenül Cohn-Bendit megszólalása volt, aki már egyszer összeakasztotta a bajszát a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, avagy A Szöveggel, Amit Másfél Éve Nem Használ A Fidesz. Mint ismeretes, tavaly áprilisban az MTV riportjában szabadon értelmezte a valóság fogalmát.

Megkérdezték Cohn-Bendit képviselőt, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését – mert hát ugye pedofíliával vádolták. Azt a látszatot keltették, hogy a képviselő nem válaszolt a kérdésre. A sajtótájékoztató teljes anyagát tartalmazó videóról azonban később egyértelműen kiderült, hogy Cohn-Bendit válaszolt a riporternek, és kikérte magának a vádaskodást, mondván, ez egy tíz éve lezárt ügy.

Ő egyébként az LMP-nél járt egy baráti társalgáson, több megjegyzést téve Orbán kapcsán. Most lehetősége volt szemtől szembe adresszálni a magyar miniszterelnököt, összességében azonban csak annyit mondott: „Viktor, te egy tökfej vagy!”

Az IMF felvásárolná Magyarországot
Tízbillió eurós árcédula az országon?

Bejelentik az eljárást ellenünk - videó
Főszerepben José Manuel Barroso.

Lakat alá tennék hazánkat
Józansági és demokrácia-kordont vonnának az ország köré, visszaállítva a határellenőrzést.

A lemondást fontolgatja Orbán Viktor?
Nem nehéz észrevenni, hogy lassan már minden a miniszterelnök ellen fordul.

Ez a nyelvezet nem megszokott az EP-ben, így érthető okokból többen is döbbenettel fogadták a zöld képviselő megszólalását. „Ne haragudj, Viktor, de én csak azt mondom, amit mindannyian gondolunk. Autokráciát építesz, közben meg itt kuncsorogsz pénzért? A szélsőjobbal kokettálsz, nekünk meg szabadságról papolsz? Egyszerűen…” – itt vették el a szót Cohn-Bendittől.

A vita végén Orbán megköszönte a kritikákat és a támogató hozzászólásokat is, bár szerinte sok képviselő érvelésébe nyilvánvaló tárgyi tévedések csúsztak, „személyeskedő zöldfülűek hozzászólásaira pedig nem vagyunk kíváncsiak”. A miniszterelnök szerint Cohn-Bendit egész egyszerűen nem méltó Európához.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!