Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szanyi: Munkabéreket eltörölni, nyugdíjakat megtriplázni!

A Magyar Szocialista Párt a jelek szerint nem adja fel, Horváth ’Ingyenbékávé’ Csaba ámokfutása és Szanyi korábbi, ingyenes étkeztetésre vonatkozó javaslata után egy még radikálisabb javaslattal igyekeznek megragadni a szavazók kegyeit. A javaslaton egyértelműen látszik, hogy a, khm, érettebb korosztályt kívánják vele megcélozni.

A mai sajtótájékoztatón Szanyi Tibor először is szomorúan jelentette be Gyurcsány visszatérését, majd rátért lényegi témájára: egy alapvető költségvetési változtatásra.

„A nyugdíjasok országunk támaszai és alapkövei. Az ő tapasztalatukra és korábbi teljesítményeikre alapszik mindaz, amink ma van. Ezt kell értékelni, nem azokat, akik ezt élik fel. Őket majd akkor kell értékelni, amikor a következő generáció az ő teljesítményüket éli fel. Kárpótolni kell ezekért a felélésért az embereket, a múlt csodás munkásait nem lehet arcon dobni ötvenezer forinttal havonta.”

„A jelen felnövekvő illetve felnőtt embereinek már van valamijük: mindaz, amit szüleik és nagyszüleik összehoztak…” (Ennél a pontnál valaki bekiabálta, hogy „Például a sokmilliárdos államadósság, mi, b*zdmeg?!”, Szanyi  nem reagált és folytatta) „…de az idősebbeknek egy felgyorsult világban kell kevesebb erőforrással helyt állniuk.”

Summa summarum, az MSZP eltörölné a munkabéreket és az ebből befolyt összeget a nyugdíjasok közt osztaná szét. Az időseket, országunk hátországát… ki a franc írta ezt a baromságot… szóval országunk hátországát kell megerősítenünk!”

„További terveink között szerepel a nyugdíjasok szavazati jogának megduplázása. Egyébként minden, a sajtótájékoztatón megjelenő tisztelt szavazónak jár egy műfogsor-kasztanyetta és kereplő, melyeket a kijáratnál vehetnek át.”

„Ha a Fidesz csak egy kicsit cseszi el a költségvetést, természetesen jön az ingyenes BKV, DKV, MindenKV, MÁV, költségtérített étkeztetés és ajándékként osztogatott vécépapír is! De lehet, hogy erre nem lesz módunk, majd kormányon kiderítjük. Budai Gyulát vasvillával fogjuk döfögetni, hogy kiadja a narancssárga csontvázak helyét. Biztosan nem fogják csak beszórni őket a szekrénybe, mi?” – kacsintott Tibike.

„A fiatalok elől sem akarunk minden lehetőséget elzárni, természetesen ez hiba is lenne. Ha jövedelemkiegészítésre vágynak, legyenek politikusok!” – zárta sorait a szocialista politikus.

A hetvenkilenc éves átlagéletkorú tömeg vastapssal fogadta szavait. Kíváncsian várjuk a kormánypárt tromfját: huszonhatodik havi nyugdíj esetleg?

Tetszett ez a bejegyzés? Lájkold a bekezdés alatti gomb segítségével!

Lájkold a Képviselőfánk blogot (az oldalsávban kutakodj), ha szeretnél azonnal tudomást szerezni az új őrültségekről és szívesen olvasnál naponta többször is exkluzív rövid híreket a politika világából!

 

0 Tovább

Orbán születési bizonyítványát követeli Mesterházy Attila

Tegnap este közleményben jelentette be Mesterházy Attila, hogy hivatalosan is megkérdőjelezi Orbán Viktor magyarságát és ezáltal miniszterelnöki pozíciójának jogosságát. Az MSZP ökle tagadja, hogy Donald Trump lenne az ötletadó.

„Gyerekek, mindenki tudja, hogy az apja cigány. Én már csak azon csodálkozom, hogy a jobbikosok miért nem csinálták ki már évekkel ezelőtt” – nyilatkozta epés hangnemben.

„Bár az irányadó magyar törvények nem egészen azonosak az amerikaiakkal, kijelentem, hogy Orbán Viktor nem Magyarország földjén született, tehát nem magyar, tehát nem lehet miniszterelnök! Magyarországé legalábbis semmiképpen sem!”

„Követelem, hogy Orbán Viktor mutassa be születési bizonyítványát, vagy mondjon le pozíciójáról. Ha érdekel valakit a magánvéleményem, szerintem egyébként a Lézerjani sem magyar, ekkora tahót ugyanis nem szülhetett magyar anya. Ez az ember biztosan ukrán vagy román.”

Miután alaposan vérig sértett több nemzetet és kisebbséget is, Mesterházy elégedetten távozott a sajtótájékoztatóról. Természetesen mi, újságírók is elégedettek voltunk, ez a téma ugyanis egy aranybányával egyenértékű.

A Jobbik természetesen már reagált is a hírekre: „Maradjunk a biztos tényeknél. Minden bűnöző hazudik. Minden MSZP-s bűnöző. Mi a francnak higgyünk el bármit is, amit Mesterházy vartyog, amikor már rég börtönben kellene ülnie?” – nyilatkozta Vona Gábor.

A kormánypárti válasz még várat magára. Szíjjártó Péter még mindig röhögőgörcstől fetrengve olvassa újra és újra az idevágó sajtóanyagokat zárt irodájában, így még nem tudott érdemben reagálni a felvetésekre.

Szanyi Tibor párttársa mellé állt és azonnal kijelentette, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén ingyenessé fogja tenni Orbán Viktort.

Ja, és Gyurcsány már vissza is tért. Ki hitte volna?

 

Tetszett ez a bejegyzés? Lájkold a bekezdés alatti gomb segítségével!

Lájkold a Képviselőfánk blogot (az oldalsávban kutakodj), ha szeretnél azonnal tudomást szerezni az új őrültségekről és szívesen olvasnál naponta többször is exkluzív rövid híreket a politika világából!

 

1 Tovább

Gyurcsány visszavonul a politikától!

A Nemzet Gyurcsánya úgy döntött, bedobja a törülközőt. „Menjetek ti mindannyian a francba, még nálam is jobban elkúrjátok. Nem kelletek nekem!” – fakadt ki egy Mesterházyval közös teázás után a környéken ácsorgó újságíróknak.

A szocialista párt nemkívánatos oroszlánja ígéretes karaktert és komoly betöltendő űrt hagy maga után. Még nem lehet tudni, kire irányulnak ezek után a reflektorfények, de természetesen az önjelöltek számát a végtelenségig lehetne sorolni. Hogy a köpködésnek volt-e szerepe Ferenc döntésében, nem tudjuk.

Ironikus módon a Fidesz jobban sajnálja ezt, mint az MSZP. Orbán személyesen búcsúzott el Gyurcsánytól egy Facebook-videóban: „Viszlát, szórakoztató, súlytalan, szemüveges ellenfelem. Mindig megnevettettél. Remélem, Szanyi a nyomdokaidba léphet.” – ezzel ellentétben az MSZP csak egy szűkszavú hivatalos közleményt adott ki.

A közleményben csak annyi állt, hogy „Ezennel bejelentjük és tudomásul vesszük, hogy Gyurcsány  Ferenc kilép a Magyar Szocialista Pártból és visszavonul a közélettől.” A szóvivő e két sor elolvasása után a kérdésekre nem válaszolva visszasietett a színfalak mögé. A türelmes újságírók mindennek ellenére komoly híranyagra tehettek szert, tíz másodperccel később ugyanis a függöny mögül pezsgősüvegek durranása, dudaszó és harsány ünneplés hallatszott, a konfettiből pedig még a szóvivői állványra is jutott. Lendvai nem volt jelen, ismét fotózáson volt.

A Jobbik örömét fejezte ki a fejlemény kapcsán, bár szerintük Gyurcsány túl könnyen úszta meg. Vona Gábor két évi szigorított lefejezést követel, természetesen magánzárkában.

Schiffer András nem nyilatkozott az ügyről, csak somolygott. Lehetséges, hogy Gyurcsány az LMP-be akar beférkőzni, mindezt a pártvezető tudtával és beleegyezésével?

Szerkesztőségünk javasolja a volt miniszterelnöknek, hogy kamatoztassa tehetségét és indítson tánctanfolyamot, elsősorban nyugdíjasoknak. A folklór terjesztésével legalább tenne valamit a magyar kultúráért, ezáltal Magyarországért is.

 

2 Tovább

Orbán szeretné megoldani a fehérorosz devizaválságot

Az alábbiakban Orbán egy zártkörű kormánymegbeszélésen elhangzott megszólalásának részletét közöljük.

„Gyerekek, ha már Paraguay és Saint Kitts és Nevis diplomáciai pókhálónkba gabalyodtak, kiterjeszthetnénk befolyásunkat. Lukasenko bajban van, az oroszok szívatják és azt akarják, hogy minden szart privatizáljon. Engem a ballib európai média már úgyis diktátorként meg Luki Kettőként emleget, akár hasznát is vehetném ezeknek a barmoknak. Most képzeljétek már el, egy ennyire önálló, magabiztos, még nálam is többek által hatalomra segített vezető milyen rohadt jó szövetséges lehetne! Jó kis ötleteket adhatnánk egymásnak.

Úgyis rajtuk keresztül is jön az olaj, kis dörgölőzés már ment. Ha nem, akkor majd most. Valakit majd odaküldünk extra szuper diplomatának, még egy pozíció a haveroknak. Benyomunk nekik hat tonna forintot – igen, Peti, tudom, hogy ez nem a megfelelő mértékegység, ne szóljál bele –, Gyuszi majd jól megaszondja nekik a gazdasági okosságokat és seperc alatt helyrepakoljuk a rubelt meg a gazdaságukat.

Ha már itt tartunk, lehetne a forint az új euró, meg lenne oldva minden bajunk. Nem lenne euróövezet és eggyel kevesebb olyan valuta, amiért váltáskor csak papírpénzért lehetne fizetni, ha nem vezették volna be nemrég a fém kétszázast. Cseszdmeg, lassan már papír ezresünk lesz, ha ez így folytatódik, a rohadt életbe! Be kell vezetni. Közép-kelet-európai valuta. Közös pénz. Forint. Szépek a papírpénzeink, tök jó régi, lehet rá turizmust építeni. A fogászat csak egy dolog. Lehet klotyóturizmus, pénzturizmus is, tök jó lesz. Helyrepakoljuk ezt a szarbányát. Amit Gyurcsány csinált, az nem elkúrás, az elmegerőszakolás.

Ez a balfasz… kész. Megőrjít. Há némmámeg ezeket a mutatókat. Ha legalább a Bajnai ült volna ott végig, nem egy szétvert gazdaságot kellett volna átvennem. Mármint, most nem azért, de Gordonkát, csinálja bármennyire is jól, fél perc alatt ledumáltuk volna a kampányban még álmomban is.

Legalább az MSZP-t szétveri ez az ökör, meg a Facebookon osztja az észt. Addig se fog a ravasz tervünk ellen ágálni. Oké, figyeljetek: Országmentés hadművelet. Terjesszétek el. Tuti ráugranak, azt fogják mondani, hogy Magyarország van szarban. De mi titokban összepakoljuk Fehéroroszországot, mi leszünk a jó fej megmentők, rajtuk meg még nagyobbat röhögnek.

Oké, megbeszélés vége. Találjatok ki valami új kármentő alapot, lapátoljatok bele egy halom pénzt, aztán kezdhetjük is. Lukasenko úgy fog nekem kezet csókolni, Putyin meg őrjöngve fogja dobálni a papucsát. Sokra nem fog vele menni, mert az itteni okostojások meg magukat állítják parkolópályára. Jó lesz ez. Menjünk, mindenki, dolgozni, én megyek Facebookolni.

 

0 Tovább

Botrány! Lendvai Ildikó aktfotózáson vett részt!

Szalai Annamária felfordult, az Ízlésrendőrség újraalakult csak azért, hogy közleményben kaphasson idegbajt, Orbán Viktor kilátásba helyezte visszavonulását és Vona Gábor ijedtében egy cigány háta mögé bújt.

Hogy mi válthatta ki ezeket az elképesztő reakciókat? Nem más, mint Lendvai Ildikó nyilvánosságra hozott aktképei, melyek egyértelműen a politikai ökölharc legújabb bokszkesztyűinek voltak szánva. A pletykák szerint még Gyurcsány is úgy döntött, az MSZP-ben marad a képek láttán. „Nem merek kilépni, Ildi akkor biztosan mutatna még pár képet és már ezek is életem végéig fognak kísérteni” – nyilatkozta az elkúróművész.

Kovi véleményét is ki akartuk kérni, de már az első kép láttán is sugárban hányta le riporterünket, aki így szitkozódva vonult vissza irodájába.

Az MSZP közleményben jelezte, hogy amennyiben a Fidesz nem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését, a képeket 200x méretben demonstratív céllal el fogják helyezni az Országgyűlés üléstermében. Nem gondoltuk volna, hogy a szocialistáknak ütőképes zsarolási eszközük lesz a kormánypárt ellen az elkövetkezendő egy-két évben, de várakozásainkat és számításainkat keresztülhúzta a gátlásaitól és ruháitól megszabadult Lendvai, aki a híresztelések szerint három adag botoxért vállalta a felkérést.

Többen reménykedtek Duró Dóra hasonló jellegű szerepvállalásában is, de Vona nyilatkozata lehűtötte a kedélyeket: „Igaz magyar ilyet nem csinál. Jesszusom, de ronda az a vén liba. Különben is már rég börtönben kellene lennie, nem Playboy-fotózáson.”

Hogy a Lendvai-képeket tartalmazó lapszám eladási adatai felülmúlhatják-e a jelenlegi rekordtartó Zalatnayét, még nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy a hazai és nemzetközi politika új színfoltja lehet a demonstratív célzattal aktképeket készíttető ronda politikus.

A Fidesz egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője azt mondta, már készül a terv az ellencsapásra. Volt már szó Schmitt vagy Szíjjártó levetkőztetéséről is, de ezt még Orbán is túl durvának találta: a jelenleg támogatást élvező ötlet egy Áder Jánosról készített ízléses fotósorozat lenne, melyen az EP-képviselő hol egy új Alkotmány, hol egy kérdőív mögé bújtatná legintimebb részeit.

Lázár János frakcióvezető nyilatkozatában csak annyit közölt, hogy „aki meztelenséggel akar politikai befolyást szerezni, az annyit is ér”.  Sólyom László véleményére is kíváncsiak lettünk volna, de a volt köztársasági elnök azonnal elájult, amikor meglátta a képeket. E sorok írásakor még mindig kómában van.

Az LMP elhatárolódott Lendvai ízléstelenségétől és kijelentette, hogy tiltakozásképpen a legközelebbi ülésen mindannyian ízlésesen felöltözve fognak megjelenni az ülésteremben.

Több Facebook-csoport megalakulását is kiváltotta az őrületes eseménysorozat, többek közt a „Meztelenül akarom látni Morvai Krisztinát!”-csoport jelenleg 23 taggal, a „Csupaszítsák le Gyurcsányt is!” 1297 taggal és az e sorok írásakor mindössze két lájkkal rendelkező „Vetkőzzön a Horn Gyuszi!”-csoport.

Orbán Viktor Facebook-üzenetben jelentette be, hogy ő speciel nem kíván levetkőzni. A Playboy tulajdonosa szomorúan vette ezt tudomásul.

 

3 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek