Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csalás a rózsadombi időközi választáson!

99,98%-os feldolgozottságnál derült ki, hogy a II. kerületi időközi választáson csalás történt, melynek fényre kerülése alapjaiban változtathatja meg a végeredményt. Láng Zsolt hallgat.

Nem mentek biztosra

Döbbenetes szabálysértésre lettek figyelmesek a szavazatszámlálók a II. kerületi időközi parlamenti képviselő-választáson, így, mikor már szinte minden szavazatot sikerült feldolgozni (szó szerint, információnk szerint nagyjából egy tucat szelvény volt hátra, amikor K. János szavazatszámláló „Emmegmia…” dörmögéssel hívta fel kollégái figyelmét arra, hogy valami nem stimmel), kiderült, hogy a szavazatok egy részét meghamisították.

Hogy pontosak legyünk, a szavazatok 0,78%-a volt hamis, azaz körülbelül 100. Érdekes apróság, hogy a JESZ jelöltje, Kovácsics Ádám a szavazatok 0,79%-át szerezte meg.

Információink szerint valaki egy JESZ feliratú hordozható fénymásolót csempészett be a szavazóhelyiségbe, ami érdekes módon mindenkinek elkerülte a figyelmét. Úgy tűnik, egy csaló JESZ-szimpatizáns választópolgár ennek segítségével sokszorosította szavazatait, ezáltal törvénytelenül növelve saját beleszólását a választás eredményébe. Természetesen az sem mentség, ha családjában 100 gyerek van, hiszen az idevágó törvényt nem fogadták el.

Az unoka utáni voks joga

Botrány a tisztavatáson

Ön szerint ki csalt a szavazáson? – szavazás (ne csaljon!)

A szerencsés tény, hogy csupán cirka száz hamis szavazat került a rendszerbe, egy inkontinenciával küszködő választópolgárnak köszönhető, aki utálja a JESZ-t szerette volna a lehető leghamarabb letudni polgári jogát és kötelességét, hogy aztán egy másik fülke felé vegye az irányt, így nem túl udvarias kiabálással próbálta siettetni a fülkében tartózkodó JESZ-rajongó polgártársát. A csaló ennek hallatára elvesztette hidegvérét, a hordozható fénymásolót elrejtette az asztal alatt, majd elhagyta a fülkét. Ezek után JESZ-zászlót lobogtatva több, mint 100 szavazócédulát gyömöszölt az e célra kijelölt gyűjtőhelyre. Ez az apróság mások figyelmét is felkeltette, így a nyomozók alapos személyleírás birtokában nyomozhatnak az ország egyetlen JESZ-szimpatizánsa elkövető után.

Az LMP jelöltje, Karácsony Gergely a szavazás megismétlését, az MSZP jelöltje, Lévai Katalin a szavazatok újraszámlálását követeli. A győztes Láng Zsolt egyelőre nem nyilatkozott e témában.

A JESZ jelöltje, Kovácsics Ádám szerint a választások manipulációja teljes mértékben elítélendő, soha nem fogadható el, és péntek délutánként ez a kedvenc kikapcsolódása ez egyértelműen jelzi a Fidesz túlhatalmát és mellékesen Pintér Sándor alkalmatlanságát.

Pártja elsősorban egy különösen gagyi, softcore elemekkel is vegyített kampányvideó kapcsán került a hírekbe, mely itt tekinthető meg.

Érdekes apróság, hogy a hamis szavazatok nélkül a JESZ egyetlenegy szavazatot kapott.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!

0 Tovább

Vezessük be az ajánlófelest!

Az LMP képviselői szerint emberközelibbé válna a politika, ha a jelölteket egy felesre való meghívással szentesítenék.

Láthatjuk, mi motiválja az átlagos szavazót

„Lehet más a macskajaj” – állítja Schiffer András, aki az ajánlószelvények eltörlése ellen érvelt legújabb írásában. Véleménye szerint a Fidesz által javasolt új rendszer mindenkit ellehetetlenít – természetesen magán a Fideszen kívül.

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Az új javaslat mélyenszántó, részletesen kidolgozott és alapvetően hű a magyar valósághoz és annak alapvető igényeihez: a képviselőjelölteknek rendszeresen kellene látogatniuk a kocsmákat és legalább száz felesre kell meghívatniuk magukat. Egy igazolás bemutatásával már fel is kerülhetnek a szavazólapra.

„A rendszer nem igényel annyi aktivistát és a kis pártoknak is ad esélyt, valamint nagyobb teret ad a vidéki politizálásnak” – érvelt Schiffer.

Bár hatástanulmányaik szerint néhányan akár egy éjszaka alatt is képesek voltak elérni a kitűzött mennyiséget, az LMP egy kéthetes felesgyűjtő időszakot javasolna.

„Ha csak azt vesszük, hogy 200 képviselő várható a Parlamentben, ez minimum húszezer eladott felest és fellendített gazdaságot jelent” – tette hozzá az LMP arca.

A Képviselőfánk elemzője szerint a gazdaság felpörgetése mellett az egészségügyi reformok fontosságát is kiemelné az új rendszer, ugyanis a rengeteg részeg disznó, illetve képviselőjelölt detoxikálása és esetleges megfigyelése komoly ember- és energiamennyiséget igényel.

A Lehet Más a Politika tervezetében egyébként a kétfordulós választási rendszer megtartása mellett érvel – állításuk szerint a részegség miatt kialakuló kettőslátás még nem váltja ki a második forduló szükségességét.

Szíjjártó Péter szerint még a gondolat is nevetséges. „A pálinkafőzés engedélyezését sem politikai szelek motiválták, szégyen, hogy az emberek mindennapi szokásait ilyen gyalázatos módon kívánják belekeverni az új választási rendszerbe. Ez egy diszkriminatív javaslat, nem foglalkozik az absztinensekkel és azokkal, akiket az orvosuk tiltott el az ivástól. Még a gondolat is felháborító” – nyilatkozta a Fidesz szóvivője.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Elaludt a magyar pilóta Peking felett

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

 

0 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek