A Képviselőfánk exkluzív interjújából kiderül, hogy Magyarország elfogadta volna a versenyképességi paktumot, ha Herman Van Rompuy kontaktlencsét hordana.

Képviselőfánk: Üdvözöljük Önt, Matolcsy úr. Interjúnk témája a Magyarország által alá nem írt versenyképességi paktum. Elsősorban az érdekelne minket, miért érezte tárcája fontosnak, hogy hazánk kimaradjon a megállapodásból.
Matolcsy György:
A kérdésre nagyon könnyű válaszolni. Orbán Viktor és a Nemzeti Együttműködés Rendszere, valamint a nagy gazdasági szabadságharc, mely ’48 és ’56 mellett egyenrangúként fog bevonulni a történelembe…
(az itt hallható több órás unalmas szónoklatot kiszerkesztettük)

KF: Ez mind szép és jó, csak semmi köze nem volt ahhoz, amire kíváncsiak lennénk. Milyen okok vezettek a nemleges döntéshez? Milyen gazdasági folyamatok vannak a háttérben?
MGy:
Először is, a magyar nemzet zseniális. A tény, hogy a paktum szövegezésében és irányainak meghatározásában nem vett részt jelentős részben hazánk egyetlen fia sem, már önmagában is megnehezítette a tollat és reszketegebbé tette az azt fogó kezet, ha szabad ily cizelláltan fogalmaznom.

KF: Ez volt a legfontosabb érv a döntés meghozatala mellett?
MGy:
Természetesen nem. A döntés súlyponti eleme nem volt más, mint Gyurcsány Ferenc.
KF:
De hát miért? És egyáltalán milyen formában?
MGy:
Ha valamit tanulhattunk a magyar történelem elmúlt húsz sötét évéből (mely alól a ’98-02 szakasz természetesen kivételt képez!), akkor az az volt, hogy a szemüvegesekben nem lehet megbízni. Korruptak és egész nap lopnak és hazudnak. Ráadásul inkompetens szakbarbárok is. Ebből egyenesen következik, hogy Magyarország kormánya nem támogathat egy olyan elképzelést, amit egy fontoskodó pápaszemes európai marharépa vet fel!

KF: Herman Van Rompuy úrra gondol?
MGy:
Így hívják annak a Mittoménmilyen Akárminek az elnökét?

KF: Igen, az úr az Európa Tanács elnöke és egyenként tárgyalt az összes tagország képviselőivel.
MGy:
És az mit számít? Hiszen szemüveges!

 

KF: Egyszemélyi volt a döntés vagy megelőzte egyfajta nemzeti konzultáció?
MGy:
Kérem, mi minden egyes ellenzéki képviselőnek megküldtük a paktum szövegének átiratát, alatta vonalazott sorokkal, hogy kommentálni is tudják. Az már nem a Fidesz hibája, hogy annyira jelentéktelennek tartja az MSZP egy ilyen döntés meghozatalát, hogy egyetlenegy levelet sem küld vissza.
KF:
Információink szerint a leveleket egyenként fél tonnás kőtömbökre karcolták.
MGy:
Na és mit számít az? Egy jó, konstruktív ellenzék sziklákat mozgat meg az országáért, pontosan úgy, ahogy a Fidesz tette! És mi lett a vége? A fülkeforradalom! Az nem a kormánypártok hibája, hogy az ellenzék tettrekészsége egy döglött lajháréval egyenértékű!

 

KF: Mi lett a „Brüsszel nem fog nekünk diktálni!”-retorikával?
MGy:
Száz százalékig tartjuk hozzá magunkat. Mi nem vagyunk Belgium titkárnői, ha levelet akarnak legépelni, keressenek maguknak más bolondot.
KF:
Ez mind szép és jó, Matolcsy úr. Végül, de nem utoljára azt azért szeretnénk tisztázni, hogy pontosan milyen gazdaságpolitikai érvek és elképzelések játszottak közbe a fentiek mellett a döntés meghozatalában.
MGy:
Elnézést, hogy mik?
KF:
Köszönjük az interjút, miniszter úr!

 

 

ingyenes
webstatisztika