A házelnök kitiltotta az Origo fotósait a Parlamentből, ugyanis túl közelről fotózták a felszólalások kéziratait. „Nehogy már látsszon, hogy ez meg az át van írva, a rohadt újságírók csak rontják az image-ünket” – nyilatkozta.

Csak a szokásos

Kövér László többek közt „a parlament méltóságának megőrzésére” hivatkozva jelezte, hogy a kéziratok fotózása a házirendbe ütközik. Egyes baloldali képviselők szerint ez persze nem több rossz dumánál, mivel a parlamentnek azóta már rég nincs méltósága, amióta nem az MSZP van kormányon.

Az Origo szerkesztősége jelezte, hogy az előírást problematikusnak tartják, mivel szerintük egy ilyen nagy jelentőségű beszéd kézirata a módosításokban megjelenő dilemmákkal együtt a nyilvánosságra tartozik. A Fidesz egyelőre magasról szarik a dologra.

Ön kit tiltana ki a Parlamentből? - kvíz

Stohl mellé küldenék Gyurcsányt

Orbán nem ismeri el az új líbiai vezetést

Gyöngyöspatán csak jelen időben szabad fenyegetni

Ez magát megnevezni nem kívánó fideszes képviselő szerint „az ilyen szemetek miatt kell szigorítani a médiatörvényt, hát mit akarnak ezek, tájékoztatni?”

A múlt hét hétfői parlamenti ülésen portálok a miniszterelnök napirend előtti felszólalásához használt papírokról készült fotót adtak közre, melyen látszott, hogy Orbán Viktor szövege erősen javított.

Újságírót fenyegetnek „egyesek”- videó

Szakértők állásponta véleménye szerint ez nagyon érdekes és furcsa, mert jobb lenne ez biztos, koherens, jól megírt beszédet olvasni hallani.

Természetesen nem csak azokat a fotósokat tiltották ki, akik előző hétfőn lefényképezték Orbán Viktor miniszterelnök beszédének kéziratát; a tiltás a szerkesztőség valamennyi „lesifotósára” érvényes, határozatlan ideig.

Kövér biztosra megy. „Mindent a csapatért” – dörmögte.

A kézirat további variációi megtalálhatóak a Képviselőfánk Facebook-oldalán!

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!