Orbán támogatta Kokó kinevezését? A feltételezések szerint napjaink kormányérdekekkel átszőtt közszolgálatiságának újabb megnyilvánulása volt Kovács István kinevezése.

Mint mindannyian tudjuk, a kokainlobbi egyre erősebb. Magyarországon aztán pláne – informátoraink szerint a maffia kiemelt fontosságúnak tartja Magyarországot, el akarják érni a szer legalizálását majd később az ország Kokaínia névre való átkeresztelését is.

Ennek a folyamatnak lehet az első lépése Kovács ’Kokó’ István kineveztetése.

Természetesen a maffia még nem ette be magát a közszolgálati televíziózásba (a rozsdával ellentétben), de politikai kapcsolataik – különböző szektákkal egyetemben – természetesen megvannak. Nem tűnik túlzásnak a feltételezés, hogy maga Orbán Viktor miniszterelnök és ügyeletes tótumfaktum járt közben a jó ügy érdekében.

Milyen összeg kellett vajon a Nemzeti Együttműködés vezérének korrumpálásához? Vagy esetleg valamiféle értéktárggyal dobták meg? Egy aranyból készült Brüsszel-romot ábrázoló faragással? Egy festőművész által festett alkotás, melyen Gyurcsány rabruhában ücsörög a cellájában? Hatszáz éves pergamenre felvitt NENYI? Mellszobor Mesterházyról, nyakán vérfoltokkal, lefejezést implikálva?

A lehetőségek száma végtelen – és lássuk be, egy ilyen tárgy jelenlétére az ember igazából rá sem csodálkozna a miniszterelnök irodájában, fel sem merülne a korrupció gyanúja. Már-már munkaeszköznek számít az ilyen.

Valószínűleg már csak azért is megérte a pehelysúlyú pünkösdi világbajnokot kinevezni, mert szükség esetén megkeresheti és leütheti Vona Gábort, ha túl hangosan beszél hülyeségeket – másképp megfogalmazva: ténylegesen kio szthatja a két pofont.

A másik, még messzebbre mutató elképzelésen is érdemes elgondolkodni: és mi van akkor, ha Kokó támogatta Orbán kinevezését?

 

ingyenes
webstatisztika