A köznevelési törvény tervezete annyira kádéenpésre sikeredett, hogy még a hű kormánypárti képviselőknek is nehezére esett elfogadni. A vita hevében az egyik fideszes képviselő szájából oly szerencsétlenül pördült ki egy kis nyál, hogy az éppen a miniszterelnök arcán landolt – mondanunk sem kell, Orbán nem vette jó néven a dolgot. 

Képünk illusztráció

Az alábbiak egy neve elhallgatását kérő, rendkívül pletykás fideszes politikus beszámolóján alapulnak.

Miután több kormánypárti képviselő is kifejtette, hogy Hoffmann Rózsa bizonyára feltalálta az időgépet, tervezete ugyanis olyan, mintha a hetvenes évekből pattant volna elő. Ismét felemlegették, hogy talán nem az oktatási államtitkár Cavintonján kellett volna megkezdeni az egészségügyi megszorításokat, „igen kínos helyzetbe hozott minket azzal, hogy elfelejtkezett az általa aláírt 40 oldalas apokaliptikus hatástanulmány létéről”.

Mikor az egyik képviselő azt vágra Hoffmann fejéhez, hogy „sokkal alkalmasabb lenne a fűszálszámolgatási államtitkárság vezetésére”, a fröcsögés következtében pár csepp nyál Orbán Viktor arcát érte.

Ekkor pipult be a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc nyálcseréje

Randevú Hoffmann Rózsával

Ön elfogadná-e a köznevelési törvény tervezetét? - szavazás

Felháborodva pattant fel az asztalra, majd, láthatóan élvezve újdonsült magassági fölényét, fenyegetően nézett a bűnös fideszesre: „Fűszálszámolgatás, mi? Köpködés, mi? És így akar maga kormányozni? Túlélni ezt a gazdasági válságot? Maga rosszabb…” – hatásszünet – „…mint Gyurcsány Ferenc.”

A kormánypárti képviselők egy emberként hőköltek hátra. Persze,  társuk leköpte, sőt, ami még rosszabb, vitatta a miniszterelnököt, de azért csak nem küldött vérengző rendőröket a 2006 októberi tüntetőkre…. vagy ki tudja? Lehet, Orbán tud valamit, amit ők nem? Informátorunk szerint „Pokorni ekkor vette elő mobilját, hogy dobjon egy SMS-t egy művészettörténésznek, egy másikat Kerényinek, hogy megtudja, szerepel-e képviselőtársa a Lovasroham című képen”.

Orbán ezek után kifejtette, hogy bizalmi kérdésnek tekinti a közoktatási javaslattal szemben felvetett kritikákat, pláne az arcán landoló köpetet. Annyira belemerült szónoklatába, hogy még mindig nem törölte le az ezüstös csillogású váladékot, melynek látványa forrásunk szerint még feszültebbé tette a helyzetet.

Már maga Hoffmann is kínosan érezte magát, hímzett zsebkendőjét ajánlgatta a miniszterelnöknek, aki egy heves kézmozdulattal félresodorta az államtitkárt.

„Uraim, így nem lehet dolgozni” – tárta szét karjait Orbán, majd hozzátette: „mindenki, aki azt hiszi, hogy engem csak úgy le lehet köpködni, akár nyíltan, akár a hátam mögött, szó szerint vagy átvitt értelemben, súlyosan téved! Ahhoz le kell tenni valamit az asztalra, hogy az ember miniszterelnököt köpködhessen, nem pedig csak bejutni a Parlamentbe holmi listás helyekről!”

Fábry megruházza Gyurcsányt – videó

Hoffmann Rózsa meglehetősen feldúltan távozott az ülésről, információink szerint egyenesen egy patika felé vette az irányt. Hogy nyálelszívót vagy Cavintont vett-e, nem tudtuk kideríteni.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!