A volt miniszterelnök sokak megdöbbenésére Balatonőszödön töltené az év utolsó napját. Információink szerint Gyurcsány célja a múltidézés, az MSZP-től való spirituális elszakadás és különböző, eddig le nem vont tanulságok levonása.
Egy őszinte pillanat: Gyurcsány szomorú
Nyilván nem kell bemutatnunk Gyurcsány Ferencet, pláne nem az őszödi beszédet: ki nem hallott volna arról, hogy „elkúrtuk”, „böszme”, „hazudtunk reggel, délben, meg este”? A beszéd belpolitikai jelentőségét nem lehet alábecsülni.
Több év telt már el azóta, sok olyan láttunk időközben, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt – most jön el az ideje annak, hogy a történet főszereplője szembenézzen saját szavaival.
Bizony, Gyurcsány Ferenc Őszödre utazik. Talán túlzás lenne azt írnunk, hogy hazatér a tékozló fiú, de bizony komoly jelentőségű dologról van szó. A magyar belpolitika megtisztulását, a régen várt hosszú, keserves folyamatot indíthatja el, ha a volt miniszterelnök száját valami értelmes hagyja majd el, miután kiszilveszterezte magát a Balaton közelségében.
Természetesen nem olyan csacskaságokra gondolunk, mint a kiszivárogtatás felelősének megnevezése, hiszen arra már megvolt a lehetősége, és bár hivatalosan nem élt vele (csupán borítékokkal szórakozott), nemhivatalos utakon bizony nyilvánosságra került a beszéd kiszivárogtatójának neve.
Gyurcsány Ferenc túlzottan elengedi magát - titkos videó
Gyurcsányt száműzték a Facebookról
Stohl mellé küldenék Gyurcsányt
Gyurcsány visszaadatná Orbán mandátumát
Gyurcsány új pártja (ismét) az MSZMP lesz
Forrásaink szerint a volt miniszterelnök évbúcsúztató programja az lesz, hogy körbesétálja a várost és felkeresi az üdülőt, ahol elhangzott az ominózus beszéd, valamint „meg fogja látogatni az összes kedves nyugdíjast a településen, akik talán még mindig elhiszik, hogy voltaképp igazságbeszédről volt szó, akik talán még mindig szavaznának rá”.
Tegnapi írásunk: Bécsben karácsonyozott Matolcsy György
A Demokratikus Koalíció többi tagja nem kíséri el Gyurcsányt önnön Canossa-járására, állításuk szerint ugyanis „vannak olyan dolgok, amiket egyedül kell végigcsinálni”, illetve „démonaitól csak Feri tud megszabadulni, mit csináljunk, bámuljuk, ahogy sírdogál?”
Látjuk lelki szemeink előtt, ahogy a volt miniszterelnök pár perccel éjfél előtt besétál az üdülőbe, nagyokat sóhajtva besétálva a terembe, ahol elmondta ominózus beszédét. Ahogy a távolban tűzijáték és ünneplő tömegek zaja hallatszik, ő nagyot sóhajt, talán elmorzsol egy könnycseppet is, miközben gondolatban végigveszi beszédének legjobb, legemlékezetesebb momentumait…
Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!
Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!
Utolsó kommentek