Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Botrány a tisztavatáson

Hende Csaba lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy a felavatandó tiszteket már augusztus tizenkilencedikén a szélsőjobbhoz köthető erők elrabolták és helyükre a Hatvannégy Vármegye által kiválasztott embereket tettek.

Egy lehetséges párbeszéd?

Bár a Jobbik szóvivője hivatalosan nem kommentálta a történteket, egy magát megnevezni nem kívánó Jobbik-tag szerint Zagyva György „a hír hallatán táncolni és kiabálni kezdett örömében, mint egy kisgyerek”. Kérdés, van-e köze az ügylethez a napóleoni álmokat dédelgető képviselőnek.

Zagyva György, a partiarc

Zagyva György „érdekes” interjúja - videó

A botrány részleteiről egyelőre nem sokat tudni, a rendőrség ugyanis teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben, melynek vizsgálatát egyébként napokon belül átveszi a Magyar Honvédség. Nem megerősített információink szerint előre lefizetett call-girlök, egy tucat hordó sör és egy lenge öltözetben kacérkodó Duró Dóra komoly szerepet játszott az akcióban. A jelek szerint a leitatott és elbűvölt tisztjelölteket bevezették egy elhagyatott józsefvárosi házba, levetkőztették őket, majd rájuk zárták az ajtót. Mint kiderítettük, helyükre a Sziget sikertelen ostromlói kerültek, ki tudja, talán mintegy fájdalomdíjként.

Kissé meglepő, hogy senkinek sem tűnt fel a csere, de hát Schmitt Pál varázslatos beszéde és az Orbán Viktort körülvevő vezetői aura miatt nyilvánvalóan mindenkinek máshol járt az esze.

Szerencsére a szélsőjobboldalhoz köthető bomlasztó elemek nem tudták a többi ünnepi csodát is tönkretenni. Az ország tortájába nem került marhaszív, az ország kenyerébe nem került WC-papír és még a tűzijáték során sem láthattunk árpádsávos motívumokat.

„Mindez rendkívül megnyugtató, még ennek a szörnyűséges skandalumnak fényében is” – nyilatkozta Pintér Sándor a Képviselőfánknak.

A Fideszhez közel álló forrásaink szerint Orbán Viktort és legbelsőbb körét mélységesen megrémisztette az emberrablással egybekötött botrány. A miniszterelnök szerint „ki kell vizsgálni a párttagokat, lehet, közöttük is vannak beépített emberek”, illetve „a KDNP sem lehet kivétel, Hoffmann hülyesége már nagyon régóta gyanús volt”. Az oktatási államtitkár különös megjegyzései a kínai nyelv fontosságáról a mi figyelmünket sem kerülte el.

Feltételezések szerint Orbán még akár az MSZP-t is kivizsgáltatná, vannak-e ott gyanús elemek. A Képviselőfánk szerkesztősége szerint nem is egyet találna ott.

Hende Csaba utódjáról még nem döntött a Fidesz, de nagy valószínűséggel az ő feladatköreit is a polihisztor Pintér Sándor alá fogják osztani, aki egyébként már jelezte, hogy szívesen besegítene Hoffmann Rózsának is. „Szerintem igenis fontos az angol nyelv” – nyilatkozta.

Tilosban parkolót vert Pintér Sándor

Az, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra nézve milyen következményekkel járhat az ügy, egyelőre nem tudni. Úgy látszik, ők a Szigettel kapcsolatos dolgaik után úgy hiszik, bármit megtehetnek. Ki tudja, talán igazuk is van.

Kíváncsian várjuk, kiket avatnak jövőre a Hősök terén.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.

Szerzőtársakat keresünk! Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, vagy csak szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, írjon szerkesztőségünk címére!

0 Tovább

Gyurcsánytól kér tanácsot Zagyva György

A Jobbik képviselője úgy gondolta, hogy a mentelmi jogával kapcsolatos állásfoglalással kapcsolatban egy szakértőtől kell tanácsot kérnie. Valószínűleg ez sodorta nemezise, Gyurcsány Ferenc közelébe. Az biztos, hogy az MSZP őrült zsenije alaposan kioktatta a témában.

Ja, nem ez a Zagyva? Képszerkesztőnk elnézést kér - a szerk.

Mint már tegnap megírtuk, Zagyva György keresztes hadjárata a Sziget Fesztivál ellen nem járt sikerrel, a bukott hadvezér-politikus azonban megúszta a keresztre feszítést, hogy egy nagyon elmebeteg képzavarral éljünk: mint képviselő, egyből felhasználta a neki munkahelyi ellátásként járó Get Out Of Jail For Free Card-ot, avagy mentelmi jogát.

Melyről egy nappal később a jelek szerint le is kíván mondani.

A Jobbik egyébként nem kívánta kommentálni az eseményeket, állításuk szerint Zagyva a kis akciót nem a párt képviselőjeként, hanem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Hosszúnév Mozgalom tiszteletbeli elnökeként követte el. Jó látni, hogy a politikus csak addig képvisel, amíg nem kínos, illetve, hogy más intézmény vezetőjeként teljességgel más ember lesz belőle – minket ez Balázs József fideszes képviselő tudathasadására emlékeztet. A jogilag aggályos fenyegetés művészetéről, illetve Gyöngyöspatáról itt írtunk.

Mi mindenesetre biztosak vagyunk benne, hogy Zagyva György pálfordulása nem saját döntés volt. Feltételezhetnénk, hogy pártjának vezetősége koppintott az orrára, hogy „ne mentelmijogozzá má amikó eltörölni akarjuk baszkikám”, de ha már nem kívánták kommentálni az ügyet, adott egy sokkal valószínűbb magyarázat is: a mentelmi jog magyarországi nehézsúlyú bajnoka, Gyurcsány Ferenc.

Lássuk be, a volt miniszterelnököt annyiszor hozták már kapcsolatba az „elszámoltatás”, „bíróság”, „per”, „börtön”, „kivégzés”, „ánuszpumpa” és „nyelőcsövön letuszkolt káposzta” kifejezésekkel, hogy valószínűleg már minden eshetőségre fel is készült. Mentelmi jogára szerinte egyébként nincs is szüksége.

Ki máshoz is fordulhatott volna a jelek szerint pártja által ideiglenesen elhagyatott Zagyva Görgy? A szocialista politikus, el kell ismerni, nagy szakértője a témának, az pedig a sikeres emberek sajátja, hogy a számukra ismeretlen ügyekben megengedhetik maguknak a szakértőt.

Mindenki Gyuriferije pedig egy igen tapasztalt politikus. Bizonyára szívesen fogadta a váratlan vendéget, hisz tudta, hogy sose árthat, ha az embernek egy jobbikos a lekötelezettje. Még jól jöhet, ha kiderül a nagy titok, hogy Orbán a fő-jobbikos, maga Vona Gábor álruhában és ultrahűdehűde hatalomátvételt tervez. Ha más nem, Debreczeni József biztosan így gondolja.

Igazából bárki meg tudná írni Gyurcsány javaslatát, annyira egyértelmű. Valahogy így hangozhatott: „A fityeszesek úgyis meg fogják vonni a mentelmi jogodat, jobban néz ki, ha lemondasz róla. Kár, hogy akkora hülye voltál, hogy ott helyben még éltél vele. Reménykedj, hogy az átlag Jobbik-szimpatizáns túl hülye ahhoz, hogy észrevegye a hirtelen váltást.”

Sok szerencsét kívánunk a zagyváló Zagyvának.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!
Mindennap új írás!
Tegnapi bejegyzésünk bővített, szebb és elegánsabb verziója PDF formátumban itt érhető el: Zagyva György, a partiarc

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Szentté avatnák a munkaeszközeivel gyógyító orvost

Szerzőtársakat keresünk! Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, vagy csak szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, írjon szerkesztőségünk címére!

0 Tovább

Zagyva György, a partiarc

Tegnap megírta az [origo], hogy a Jobbik képviselője jegy nélkül kívánt bebocsátást nyerni a Sziget Fesztiválra. Zagyva Györgyöt és négy társát rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt, öt másikat pedig kábítószerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt igazoltatták, majd állították elő – legalábbis a hivatalos beszámoló szerint. A Képviselőfánk szerkesztője azonban jókor volt jó helyen, így szemtanúként számolhat be az eseményről.


„I believe I can fly… out of the Fesztivál”

Zagyva György Gyula a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke, és úgy gondolta, hogy ebben a minőségében ő automatikusan tiszteletjeggyel rendelkezik a Szigetre. Így hát megpróbált jegy nélkül bemenni, ez azonban legnagyobb meglepetésére nem sikerült neki.

Nosza neki, ha már ott volt vele vagy hatvan markos társa, úgy gondolta, gyorsan elfoglalja a Hajógyári Szigetet, a fesztivált átkereszteli Zagyvál-ra, beengedi a tüntetőket, a bevételből pedig jól felduzzasztja a Jobbik pártkasszáját. „Mindenki jól jár, nem?” – gondolhatta.

A ValóVillában tüntetne a Hatvannégy Vármegye

Zagyva György coming outolt!

A jelek szerint Nagy Sándor-i ambíciókat dédelgető Zagyva György nem gondolta át eléggé ravasz tervét, mert bár tervezte, hogy túszul ejti Geszti Pétert, hogy ezzel sakkban tarthassa az őröket, nem jutott el odáig, hogy tervét véghez is vigye.

Úgy látszott, a Jobbik korbácsos géniusza nem vette észre, hogy öt társa kábítószer hatása alatt áll, illetve, hogy a Fesztivál hangulatához jobban illő kifejezést használjunk, be voltak állva, mint a szar.

A történelem már nagyon sokszor megmutatta, hogy illuminált katonákkal nehéz csatát, pláne háborút nyerni – igazából még a csatatérre való kitántorgás is nehézségeket tud okozni.

Ez napjainkban sincs másképp: bár a meglepett embereket a kapunál sikeresen kicselezték a kreatív ifjúságimozgalmasok, nem jutottak nagyon messzire. Hiába lóbálta fenyegetően Zagyva György korbácsát, ez is csak másodpercekig tartotta vissza a gonosz, nyugati érdekeket képviselő őröket.

Szerkesztőnk még azt is hallotta, ahogy a Jobbik képviselője felháborodottan kérdezgeti: „Miért nincsenek itt magyar előadók? Szégyen!” – bár amikor felvilágosították, hogy Geszti Péter egy egész napot kapott a Nagyszínpadon, nem volt túlzottan elájulva: „Az nem magyar, az liberális!” – rikoltotta.

Zagyva úr egyébként konyít valamit a hadvezérséghez, semmi kétség: amikor a komoly felszereléssel rendelkező rendőrök (képünkön) fenyegetően közelítettek feléjük, néhány emberének kurtán kiadta a „Oldalba kapni, mögéjük kerülni, tarkónb*szni” parancsokat.

S bár bátorságban sem volt hiány, elvégre Zagyva személyesen vezette a szemből irányuló támadást, a hősies küzdelem reménytelen volt a túlerővel szemben. A Jobbik képviselőjét némi közelharc után a rendőrök felkapták és mondhatni díszkíséretben kirepítették a Fesztiválról – majd előállították.

Ha a Zagyva-forradalom el is bukott, történetünk főszereplője a jelek szerint jobban végzi, mint a legtöbb lázadó vezér – neki ugyanis mentelmi joga van, amivel nem is rest élni.

Gyurcsány: Minek nekem mentelmi jog?

A K-hídi csata győztese a rendőrség ugyan, de az erkölcsi győztes Zagyva György, a feddhetetlen politikus, akinek ártatlansága bizony törvénybe van iktatva. A bátor oroszlán személyesen vezetett egy 60-70 fős csapatot, elsősorban azért, hogy voltaképp a tüntetésért tüntessenek. Bár magára a tüntetésre nem került sor, valószínűleg azért, mert a Jobbik képviselőjét elragadták ambíciói, a Képviselőfánk szerkesztősége teljes egyetértésben van annak kapcsán, hogy a magyar politikának nagyon jót tenne több bátorság és több bátor tett, melyre Zagyva most oly jó példát mutatott.

Hisz mi történhet? Ha el is bukik a politikus, ott a mentelmi jog, mi meg legalább röhögtünk egy jót.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!
Mindennap új írás!
Tegnapi bejegyzésünk bővített, szebb és elegánsabb verziója PDF formátumban itt érhető el:
Az MSZP népszavazást akar a korrupcióról

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Alekosz is Ócsán fog lakni

Szerzőtársakat keresünk! Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, vagy csak szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, írjon szerkesztőségünk címére!

0 Tovább

A ValóVillában tüntetne a Hatvannégy Vármegye

Meg kell hagyni, a Hatvannégy Vármegye elszúrta a lehetőséget, hogy a Sziget Fesztiválnak keresztbetegyenek. Helyette a piac másik eleme felé fordítják fegyvereik: a célpont immár a ValóVilág 5 forgatása.

Egy várható ellentüntető

Az ötlet ügyes volt: hónapokkal előre bejelentettek egy totálisan másra vonatkozó tüntetést, a Sziget szervezőinek pedig meg sem fordult a fejében, hogy akkor és ott esetleg le lehet foglalva a terület. A helyzetet az emberi hülyeség oldotta meg.

Nem akartak az üres Hajógyári-szigeten tüntetni, ezért módosították a kérelmük. Ezzel rontották el a ravasz tervet – tudniillik a rendőrség azonban ezt új bejelentésként értelmezi, és mivel a Szigetnek érvényes területfoglalási engedélye van, a kérést kényelmesen elutasította.

Majdnem sikerült, srácok. A Turisztikai Hivatal biztos szurkolt nektek.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nem adta fel, más célpontot keresnek maguknak. Jelen állás szerint az elvileg lerombolandó RTL Klub egy ideális „alany”, a kereskedelmi csatornák amúgy sem barátai a társaságnak. Pláne nem a kultúraromboló, elképesztően hú-de-rossz Való Világ, melynek ötödik szériája hamarosan megkezdődik, többek közt a bloggerek nagy örömére.

Lehet, hogy szórakozásuk el lesz rontva. Bár ki tudja, lehet, hogy szórakoztató lenne a nemzeti jelképekkel felszerelkezett tüntetőkkel körbevett, illetve teletömött Villa. Szélsőséges körülmények közt az „itt a lét a tét”-szlogen is szó szerint értelmezhetővé válhat.

Igazából, ha végiggondoljuk, a Kolosi Péter által kormányozott médiahajónak nem is tenne rosszat ez a fajta extra hírverés. Nem voltunk jelen a válogatáson, így nem tudjuk, hogy egy, a mozgalomhoz akár csak hellyel-közzel kapcsolódó elem is bejuthatott-e a jelenlegi fázisba, de egy titokzatos belső ügynök jelenléte még inkább felpörgetné a feszültséget.

Olyannyira érdekes a felvetés, hogy még az sem lehetetlen, hogy a mozgalom újabb tüntetési szándékai nem többek egy nagyon, nagyon alaposan megszervezett médiahacknél. Rendkívül izgalmas időszaknak nézhetünk elébe a civil fronton.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Elindítottuk bulvárblogunkat, a Botrány! első bejegyzése itt olvasható!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

0 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek