Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Beperelték a beszarit?

Sok mindent láttunk már a magyar politikai életben, a józan paraszti ésszel értelmezhetetlen fordulatokból sem volt hiány: a mai sztori azonban, úgy látszik, mindent visz. Elvégre milyen az, amikor valaki azt mondja egy politikustársára, hogy „beszari, hazug, hűtlen kezelő, becsületsértő” – majd még be is pereli becsületsértésért?

Képünkön a becsületsértés tankönyvi példája. Lásd még: becsületsertés.

Nagyon érdekes, kifordított világban éli ma mindennapjait az átlag magyar ember. A svájci frank árfolyama lassan akár kétszer akkora is lesz, mint amikor felvette hitelét, magánnyugdíj-befizetéseit megvédték, most pedig megtudhatta, hogy a(z állítólagos) rágalmazó perel?

A hódmezővásárhelyi közgyűlés az a hely, ahol a logika szokásos szabályai a jelek szerint nem működnek. Egy bizonyos Havránek Ferenc, aki a Zöld Baloldal színeiben ül egyébként a testületben, egy zavaros hódmezővásárhelyi ingatlanügyletet szeretett volna kivizsgáltatni.
Először is, a kivizsgálásra nem fog sor kerülni. Másodszor, a jelek szerint már a feltételezés is annyira felháborító, hogy akár perbe is foghatják miatta.

A sztori ott válik érdekessé, hogy a perelő, egy bizonyos Lázár János, akit olvasóink talán ismernek. A finom úriember  a következő szavakkal illette kollégáját: „beszari, hazug, hűtlen kezelő, becsületsértő”. Ugyanő indított most pert a közgyűlésen elhangzott vádak miatt, egyelőre természetesen csak ismeretlen tettes ellen.

Tankot igényelne a kivagyi frakcióvezető

Nemrégen részletes és pontos tanácsokat adtunk az olvasóknak, hogy hogyan fenyegetőzzenek úgy, hogy az még Magyarországon is pert érjen. Ez a történet még a Képviselőfánk sokat látott szerkesztőségét is megdöbbentette.

Természetesen ez csupán egy helyi politikai ügy, de érdekes gondolatokat juttat az ember eszébe. Ha lazán értelmezzük az eseményeket és feltesszük, hogy a „beszari, hazug, satöbbi, satöbbi” szavak is felérnek egy becsületsértéssel, akkor hazánkban megtörténhet a jogi csoda: ha megölök valakit, vádolhatom az áldozatom gyilkossággal.

Kíváncsian várjuk az első embert, aki egy pénztárca elemelése után vádlón kiált a volt tulajdonosra: „Tolvaj! Fogják el!” – majd e logika alapján az elfogás után vissza is adná a pénztárcát.

A korrupt cégvezető korrupcióval vádolhatná az adóellenőrt, a megerőszakoló könnyes szemekkel érvelhetne, hogy ő nem akarta egyáltalán, a tömeggyilkos pedig előadhatná, hogy húszan vetették rá magukat. Az a golyó a fejükbe csak valahogy odavarázsolódott. Bizonyára önvédelem volt.

Érdekes világ lenne. A jelek szerint sürgősen szükségünk van arra, hogy Kafka reinkarnálódjon. Ha így folytatjuk, Magyarország maga lenne a megvalósult álom számára.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!
Mindennap új írás!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk:
Spermaízű rágót dobtak piacra

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

0 Tovább

Gyöngyöspatán csak jelen időben szabad fenyegetni

Nagy botrányt csapott a közelmúltban Balázs József fideszes országgyűlési képviselő. Mint tudjuk, a támogatások megvonásával fenyegette a Jobbik jelöltjét. Juhász Oszkár feljelentést tett, amit az ügyészség azonban elutasított. Megvizsgáljuk az elutasítás okait és tanácsokat adunk az olvasónak, hogy hogyan fenyegesse meg ellenségeit!

A hétköznapi hírfaló kissé meglepődve fogadhatta az egyik legújabb bírósági ismeretet. Bár a Képviselőfánk nem számolt be róla, Balázs József fideszes országgyűlési képviselő azt mondta egy telefonbeszélgetésben, hogy  Gyöngyöspata elesik a támogatásoktól, ha a Jobbik jelöltje lesz a polgármester. Mondta mindezt a Jobbik jelöltjének. Aki a beszélgetést rögzítette.

Most itt vagyunk pár héttel és egy feljelentéssel később, az ügyészség válasza pedig megérkezett. Az ítéletre hivatkozva Petrocelli innentől kezdve könnyedén tudna érvelni a fenyegetők mellett, hogy már várjuk az első erre szakosodott ügyvédi irodák megalakulását.

Az indoklás szerint nem egyértelmű, hogy a Gyöngyöspatát megfenyegető fideszes Balázs József „milyen minőségében járt el”, és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba. Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.

A Jobbik Gyöngyöspatán forgatott országimázs-filmet - videó

A Képviselőfánk irodalmi szempontból igencsak magasan képzett szerkesztősége megpróbált megfogalmazni egy, nem a jövőre vonatkozó fenyegetést. A probléma az, hogy a „Megettelek, te mocskos rohadék” nem értelmezhető fenyegetésként, sőt, értelme sincs, ha az alany a mondat kimondásakor életben van. A jelen idős „Kizsigerelem a töklámpásodat, te sötét pogácsapusztító!” sem állja meg a helyét, ugyanis nem bizonyítható, hogy nem a jövőre vonatkozott.

A jelek szerint a fenyegetés csak akkor fenyegetés, ha erre emlékeztet: „Most, ebben a percben, megcsavarom az orrodat, te inkompetens fráter!”

Az indoklást nézve azonban ez is kevés, ugyanis tudni kell, milyen pozícióban beszél az alany. Autóversenyzők esetén ez a kitétel igen egyszerűen teljesíthető. „Most vettem át a vezetést és másodperceken belül addig nyalom a mellkasod, amíg az szét nem olvad!”
Más esetekben valószínűleg a „Fűszeres vagyok és itt és most megfenyegetlek” az ideális kiindulópont.

Elvileg ugye arról van szó, hogy Balázs József beszélhetett a fejlesztési tanács tagjaként és országgyűlési képviselőként is (aki minden bizonnyal skizofrén, ha ilyen komoly megkülönböztetést jelent, hogy melyik pozícióban telefonált éppen). Előbbi esetben „nem hivatalos személy”, utóbbiban pedig „a beszélő nem jelölte meg konkrétan, hogy milyen támogatás, forrás jóváhagyásáról van szó”.

Ebből logikusan következik, hogy nagyon fontos precízen meghatározni a fenyegetést. A szimpla „Megverlek, Gazsi” nem elegendő. Sokkal jobb az „Addig ütöm a harmadik bal oldali bordádat, amíg nem kapsz levegőt, ezt pedig itt és most el fogom kezdeni, én, Sanyi, a postás!”

Tehát ne feledjük, ha úgy akarunk megfenyegetni valakit, hogy ezért büntethetőek is legyünk, feltétlenül szőjük bele hivatalos pozíciónkat, részletezzük a fenyegetés tárgyát és semmiképpen se használjuk a logikusnak tűnő, de jogilag (ki tudja, miért…) értelmezhetetlen jövő időt! Sőt, hogy mindenképp biztosra menjünk, az óvatosság kedvéért említsük meg azt is, kit fenyegetünk.

Például: „Itt és most el fogom kezdeni a homlokommal folyamatosan ütögetni a heréidet, kedves Kukurcsin Jóska, mert egy otromba fráter vagy, mondom ezt én, aki nem más, mint Péterfi Pál, a legkedveltebb kiskunhalasi lakatos!”

A fenti hasznos útmutatót követve még Magyarországon is feljelentenének a fenyegetés miatt.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

0 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek