Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Középső ujj Barrosónak

Magyarország tovább folytatja, amit elkezdett, holmi EB-elnökök kedvéért pedig abba nem hagyná: bár Orbán Viktort levélben szólította fel José Manuel Barroso, hogy vonja vissza a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvénytervezeteket. Szakértők szerint a miniszterelnök válasza egy diplomáciai középső ujjal volt egyenértékű.

Úgy tűnik, nincs szükségünk az EU vagy holmi IMF jóindulatára, eléldegél ez a kis ország Európa májában magától is, mindig lesz majd valaki, aki hitelez majd nekünk. Természetesen tökéletesen érthető Orbán Viktor hozzáállása, hiszen csak kevesen tudják, hogy titkos üzenetre bukkant Barroso levelében: ha véletlenszerűen kiválasztott betűket összeolvasunk, kiderül, hogy a bizottsági elnök titokban a „fuck you” szavakat rejtette el levelében.

Schwarzenegger így küldött el egy képviselőt a francba

Innentől kezdve mit számít egy diplomáciai középső ujj? Vagy az, hogy Orbán Viktor válaszlevelében a bekezdések kezdőbetűit összeolvasva a „european cocksucker” szavakra lelhetünk?

Bizonyára tévedés történt. Szíjjártó Péter szerint legalábbis minden rendben van, Barroso csak levelezőpartnerre vágyott, s ha Orbán egyből engedett volna, nem lenne okuk további leveleket váltani.

Orbán: Magányos vagyok

Újabb beszédét írta át Orbán

Arra viszont kíváncsiak lennénk, hogy így a huszonegyedik század hajnalán-kora reggelén mi a francért leveleket váltanak ezek a fontos nemzetközi politikusok? Borítékot, bélyeget kell venni, papírpazarlás, fákat is irtanak vele… a létfontosságú diplomáciai irat elkallódhat a postán, elrabolható, vicces kedvű tinédzserek által pornográf képekre cserélhető…

Miért nem e-mail? Feladó: josembarroso@europeancommission.eu – címzett: orbanviktor@magyarorszagminiszterelnokevagyok.hu – tárgy: jegybanktorveny

Még ravaszkodni is lehetne. „Kattints erre a linkre és négyötödös többséged lesz!” – és voilá, Barroso máris feltelepített egy trójait a magyar miniszterelnök gépére. Még a Facebook-profilját is meghekkelheti! Csak a Feri meg ne tudja…

S bár az Európai Bizottság nem az IMF, valószínűleg a Valutaalap sem veszi jó néven, hogy az MNB épületét narancssárgára akarják festeni. Pláne nem úgy, hogy Magyarország még a festékre is hitelt szeretne felvenni. Arra pedig aztán nem szoktak kölcsönt adni, hogy az abból felbérelt verőemberrel támadják meg az embert.

Bárcsak megalakulna a HMF (Hungarian Monetary Fund)! Ők tuti adnának hitelt. Vagy az AMF (Asian Monetary Fund), esetleg az SMF (Space Monetary Fund). Legrosszabb esetben Lázár János összerakja az FMF-et, a Fidesz Valutaalapot.

Fi Dezső esete a kölcsönkért tízezressel – fabula a mai Magyarországról

Simor Andrásnak is örülnie kellene, tényleg. Meg úgy egyébként mindenkinek. Hát normális eredményeinket nézve mikor foglalkozott volna velünk ennyit Európa? Reflektorfény irányul ránk! Évszázadok óta siránkozik a magyar, hogy a Nyugat sosem segítette nagy nehézségeiben, sem a tatárok, sem a törökök ellen. Most meg itt vannak, tömnek minket pénzzel és tudással! Már csak a feltételekről kell megegyezni.

Diplomáciai középső ujj, igaz? Barroso kap egy hosszabb távú levelezőpartnert, az IMF meg csak érezze magát megtisztelve, hogy elfogadjuk a pénzüket! Hát nem? Már csak pár apróság választ el minket a megállapodástól, olyan apróságok, mint holmi jegybanki függetlenség. Biztosak lehetünk benne, hogy még ha a gazdasági szabadságharc véget is ért, a tárgyalóasztal mögött még lehet azért bizonyítani.

Orbán hatalomra tör - videó

Tényleg, tanulhatna tőlünk Nyugat-Európa, elvégre Magyarországnak alsó hangon 500 éves tapasztalata van az orális kielégítés férfiként kevésbé élvezetesebb oldalában. Lehet, a pénzügyi válság az eurózónát is rákényszeríti, hogy kipróbálják ezt az alulértékelt szórakozási formát. Jól jöhet ekkor még a magyar tapasztalat.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!

0 Tovább

Putyin: Magyarországon „gáz van”

Az orosz kormányfőt a szokásosnál is nagyobb figyelem övezi mostanában, mivel jövő márciusban ismét indulni fog az elnöki pozícióért. Egy diplomáciai beszélgetésen Putyin egy félresikerült szófordulatot használva úgy fogalmazott, hogy „Magyarországon nagy gáz van”. A hazai diplomácia azonnal csatasorba állt.

Ekkora gáz lenne hazánkban? Putyin szerint talán igen

Martonyi János azonnal elítélte az „indirekt zsarolást”. A külügyminiszter szerint „Putyinnak legalább azt meg kellene várnia, hogy megválasszák, mielőtt fenyegetésbe kezd.”

A népszerű értelmezés szerint ugyanis ha Putyin szerint nagy gáz van Magyarországon, akkor értelmetlenné válik számára a hazánkba tartó gázszállítás – mivel már úgyis van. Putyin állításában persze nincs igazság, hazánk földgázkészletei és –tartalékai továbbra sem elegendőek, így a vezetékek nyitva tartatása létfontosságú.

Ön honnan szerezne gázt Magyarországnak? – szavazás

Orbán szeretné megoldani a fehérorosz devizaválságot

Putyin az Eurovíziós Dalfesztiválon (Az Autokraták) – videó

75%-os ÁFA: Matolcsy György álma

Gyurcsány eltörölné a svájci frankot

Orbán Viktor Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „ha Putyin is gazdasági szabadságharcot akar, megkaphatja – nem engedünk a gyurcsánybérenc nemzetközi balosoknak”. Medvegyev hozzászólt a bejegyzéshez, de csak annyit, hogy „lol wtf”.

Vona Gábor sajtótájékoztatón jelentette be a következőket: „Ez ügyben teljességgel támogatjuk a Fideszt, bármekkora korrupt gazdagbérencek is. Az oroszokat meg kell állítani, különben az MSZP visszatér” – vezette fel különös elméletét a Jobbik első embere.

Matolcsy György sem maradt ki a dologból, egy huszáros költségvetési kiigazítás segítségével ötszörösére emelte a Honvédség rendelkezésére álló pénzösszeget. „Legfeljebb egy évig senki sem kap nyugdíjat, nem nagy dolog az” – jegyezte meg egy magánbeszélgetés során.

A tervek szerint a probléma megoldása a gáztermelés közmunkává alakítása lesz: a munkanélküliekkel babot etetnek majd, az eredményből pedig fűteni fognak. Az ötlet legfőbb támogatója állítólag a hazai legnagyobb csipeszgyár tulajdonosa volt.

„Egymillió munkahely? Seperc alatt meglesz” – nyilatkozta Lázár János.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

0 Tovább

Schmitt Pál lelepleződött

Tegnapi bejegyzésünkben már ígértem, hogy ma leleplezünk egy konspirációt. E sorok írásakor még senki nem küldött rám bérgyilkost, így szerencsésnek érezhetem magam – nem mintha nem lennék állandó összeköttetésben a Wikileaks-szel. Ma tehát leleplezzük Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét: mi ugyanis tudjuk, hogy valójában ő az ország megmentője, a haza Superman-je.


Nem titok, hogy a Képviselőfánk szerkesztősége nagyon kedveli Pált, ugyanis a pasas comedy gold – mondjuk ezt úgy, hogy a magyar nyelv nagy védőjéről van szó. Arról az emberről, akinek kedvenc mondása a no pain, no gain. Vagy ha nem is kedvence, mindenképpen fontos volt neki, hogy felemlegesse abban a bizonyos miskolci gimnáziumban, természetesen pont a magyar nyelv „védelméről” szóló beszédében.

Nem szokásunk ilyesféle írásokra hivatkozni, és reméljük, hogy meg is maradunk bohókás jellegünk mellett a továbbiakban, de nyelvvédelmi témában az ÉS (politikai állásfoglalás ide vagy oda) az irányadó számunkra. Fuck yeah! Read it here.

A tény, hogy szeretjük Schmitt Palit, már abból is kiderül, hogy a Képviselőfánk legelső bejegyzése is róla szólt. Akkor és ott azt feltételeztük, hogy kettős ügynök a drága – töredelmesen be kell vallanunk, hogy mára meggondoltuk magunkat. A konspiráció teljes egészében kormánypárti ügy.

Mert hiszen mi történik, ha a Nemzet Tolla valami banális hülyeséget mond? A lista igen hosszú, a Himnusz elírásától kezdve az „álamfő álomás” kombón át a Forma-1 futam első helyezet versenyzőjének átadandó díjon keresztül a norvég Harold-Harald királyig. Minden egyes alkalommal címlapra kerül, téma lesz, közröhej tárgya. Addig sem másra figyelünk.

A legbiztosabb pont az újévi köszöntő, ahol Pali bácsi A kör c. horrorfilmre emlékeztető stílusban sétált a tévénézők felé, beszédét mondva.

Schmitt Pál ijesztgeti az újévi tévénézőket – videó

Schmitt Pál beszéde egy kicsit másképp - videó

Hogy ez mire volt jó? A Képviselőfánk szerkesztősége megtudta, hogy a szilveszteri dorbézolás közepette Matolcsy György elkotyogta, hogy a költségvetést öt perc alatt írta meg a felesége, ő mindig is hármas volt matekból. Képzeljék el a botrányt! Hát mi lett volna, ha ez kiderül?
Bedobták Schmitt Pált a mélyvízbe, s amíg a röhögő magyar emberek a kapálódzását figyelték, gyorsan elvarrták a szálakat.

Meggyőződésünk, hogy a többi eset is ilyen volt. Amikor ilyenformán elírta az „álamfő” és „álomás” szavakat, abban a bizonyos hegyeshalmi csárdában, az is hárítás volt.
Hamarabb rá kellett volna jönnünk. Hát hol van Hegyeshalom, emberek? Az osztrák határnál! Minden bizonnyal egy komoly diplomáciai összetűzés, talán egy elszabadult MOL-vezérigazgató problémás ügyletéről kellett elvonni a figyelmet.

Bár Schmitt Pál még csak az Alkotmány kapcsán adott interjút a Képviselőfánknak, egy zárt körben elhangzott vallomását eljuttatta hozzánk egy forrásunk. Ennek átdolgozott verzióját ezennel közzé is tesszük.

Schmitt Pál "valomása" (sic!) – kép

Mostantól kezdve figyelni fogjuk a Nemzet Tollának minden húzását. A jelek szerint ugyanis nem csak a törvényhozást gyorsítja, hanem minden problémára olajozott megoldást kínál. Schmitt olyan, mint Clark Kent: lehet, hogy tutyimutyinak és sebezhetőnek tűnik, de a világ nem tudja, hogy valójában ő Superman.

Hogy stílszerűen zárjuk írásunk:

Leesik az álam, de szavamat álom
Schmitt másik énjét biza megtalálom!

----------------------------------------------------------------------
Összes, a köztársasági elnökről szóló írásunk itt található meg.
----------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból

Szexbotrányát próbálta leplezni Deutsch Tamás?

Lendvai: Követeljük az uborkaszezont!

Szíjjártó kilép a Fideszből!

Zuckerberg könyörög Deutsch Tamásnak

Orbánt is lehallgatta a News of the World

Morvai Krisztina az LMP-be vágyik

Mesterházy: Se szakállam, se egyéniségem

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Magyarország megmenti az eurózónát

1 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek