Úgy tűnik, egyre több a homokszem a kormány gépezetében: egyre-másra érik egymást az akaratlan kinevezések. Január közepén tévesen nevezték ki ifjabb Zlinszky Jánost január közepén a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes-államtitkárának, tegnap pedig a valóságban nem is létező Berényi Miklóst tették volna meg igazságügyi miniszternek.

Lehet, túl sok volt Navracsics Tibornak az, hogy egyszerre volt közigazgatási és igazságügyi miniszter: más magyarázatot nem tudunk elképzelni arra, hogy ily kétségbeesetten keressen a kormányzat új embert az igazságügyi miniszteri posztra.

A jelek szerint ráadásul már a fikció és a valóság közti különbség megitélése is teljesíthetetlen feladattá vált a második Orbán-kormány adminisztratív paprikajancsijainak: hát hogy lehetséges az, hogy egy teleregény-szereplőt akarnak miniszterré  tenni? Ki lesz a következő? Gyurcsány Ferenc?

"A vonat megelőzte a mozdonyt, túlpörgött az adminisztráció" – fogalmazott az [origo]-nak forrásuk a Zlinszky-baki kapcsán. Szerinte a Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a miniszterelnök egész egyszerűen nem várta meg a köztisztviselői kinevezés utolsó fázisát, vagyis azt, hogy az érintett is visszaigazolja, elfogadja a felkérést. Utóbbi hibája persze érthető, hiszen majdnem halálra fagyott tegnap.

Na de kérjük szépen, ha ott a vonat előzött mozdonyt, itt a pályaudvar előzte az Orient expresszt! (Ha már itt tartunk, kész csoda, hogy nem Hercule Poirot kapta meg a kinevezést.) Bizonyos szempontból meg lehet érteni a felvetést, hiszen egy milliók által napi rendszerességgel követett, szeretett-utált figuráról van szó, akinek még kellő tapasztalata is van a törvény sötét oldalával kapcsolatban. Csupán egyetlen baj van vele: nem létezik.

A lemondást fontolgatja Orbán Viktor?

IMF-vezérrel látták csókolózni Bajnait

Az MSZP népszavazást akar a korrupcióról

A Miniszterelnökség sajtóosztálya még nem reagált az őrületes hírre, egyelőre Szíjjártó Pétert sem sikerült elérnünk. A jelek szerint még ők sem tudtak kitalálni valami magyarázatot erre az őrületes bakira. Érthető, hiszen sokat elárul, ha a politikusaiknál még kitalált figurákat is alkalmasabbakat találnak az ország vezetésére.

Megkérdeztük a Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltánt is, hogy mi a véleménye a különös eseményekről. „Rendkívül megtisztelő és Miki nevében is köszönöm, hogy rá gondoltak, de ő inkább megmaradna a Mátyás király téren” – fogalmazott.

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről és kvízjátékainkról!

Írjon hülyeségeket politikusainkról! Küldje el szerkesztőségünk címére agymenését!