Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

 

Az alapvetően kicserélődött és megfiatalodott, ma már egyáltalán nem vállalhatatlan Magyar Szocialista Párt legújabb ötlete a jobbkézszabály eltörlése. A teljesen új, két éve a párt élén lévő Mesterházy Attila szerint forradalmasították az utcai politizálást.

Az MSZP mai sajtótájékoztatójának alapeleme volt ez a tervezet, melyet a közeljövőben próbálnak majd átnyomni a parlamenti bizottságokon. A párt egy három oldalas hatástanulmány és egy beható ötperces vizsgálat alapján jutott arra a következtetésre, hogy a jobbkézszabály azonnali változtatásra szorul.

„Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz erőszakosan konzervatív politikája, valamint Kelet-mániája még a közlekedésünkben is alapvető szerepet kapjon. Itt a végső bizonyíték, hogy a kormány visszaélt a kétharmaddal!” nyilatkozta Mesterházy.

Az MSZP azonnali hatállyal áttérne a sokkal igazságosabb balkézszabályra, mely amúgy is egy platformra helyezne minket Angliával, ami egy bazi fejlett ország és ez nekünk jó. „Mondjon bármit is Orbán, mi a Nyugathoz akarunk tartozni!” mondta Lendvai Ildikó.

A párt Thürmer Gyulát szeretné felkérni a sofőrök továbbképzésére.

A Jobbik nem ért egyet a javaslattal, „és nem csak azért, mert korrupt MSZP-s aktakukacok ötlete, akiknek már rég börtönben kellene lenniük”, nyilatkozta Vona Gábor. A párt azzal fenyeget, hogy azonnal a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul, amennyiben a diszkriminatív javaslat miatt csorbul az általuk ingyenreklámként értékelt KRESZ-szabály.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőséggel foglalkozó osztályának köztes javaslata szerint el kellene gondolkodni a „mindkétkézszabályon”, amely talán rontaná a közlekedési morált, azonban követendő példát nyújtana az ifjúságnak a diszkrimináció elvetéséről.

E sorok írásakor a Fidesz is reagált már az ügyre. Szerintük az „elmúlt nyolc év” pocsék szocialista kormányzása miatt nincsenek is már utak, ahol jobb- vagy baloldalt lehetne közlekedni, így Mesterházy szánalmas próbálkozása arra, hogy egy gazdasági ügyből ideológiait faragjon, ismét kudarcot valljon. Szíjjártó azt is hozzátette, hogy az utak pocsék állapota is újabb bizonyítékot jelent arra, hogy a kormány különleges és gyors döntéshozatalára szükség van.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból:

Gyurcsány Ferenc nyálcseréje

Randevú Hoffmann Rózsával

Schmitt: Nem kellett volna aláírnom az Alkotmányt!

Tankot igényelne a kivagyi frakcióvezető

Mégis teljesült a hiánycél

Slota köpködőversenyre hívta ki Orbánt

 

0 Tovább

Megvan az ösződi beszéd kiszivárogtatója!

Lehet, hogy Mesterházy Attila látványosan széttépte a volt miniszterelnök borítékját, melyben leírta a nagy titkot, de azt nem tudta, hogy hozzánk is eljutott egy példány!

Nekünk több eszünk volt, elolvastuk. A tartalmát módosítatlanul közöljük.

Kedves Attis, kedves Képviselőfánk!

Annyit olvastam már mostanában arról, hogy ÉN SZIVÁROGTATTAM KI AZT A ROHADT BESZÉ-- oké, Feri, nyugalom, nyugalom… szóval párttársaim és a jobboldali média keselyűi repkednek körülöttem.

Azt hiszik, hogy politikai hulla vagyok és feltrancsírozhatnak azzal, hogy azt állítják, én hoztam nyilvánosságra az ösződi beszédet.

Figyeljetek, lehet, hogy telespammelem a Facebookot azzal, hogy egy igazságbeszéd volt, de nem vagyok hülye. Nyilvánvaló volt, hogy ha ez a cucc kikerül, a népszerűségi indexem ebben a csodálatos országban (ahonnan el lehet menni!) nagyjából Haynauéval kerül egy szintre.
Meglepetés! Ezt nem akartam.

Talán érdekelhet titeket, mi a frászkarikáért nem árultam eddig el azt, amit tudtam. Igazából azért, mert mindenki hülyének nézett volna. Senki sem hitte volna el, hogy ki a valódi felelős.
De majd most! Szavahihetőségem reflektorfénye minden kérdésre választ ad!

Hmm… egyébként van nektek egy fantasztikus kommerciális ajánlatom!

Remélem, most már mindannyian nagyon izgatottak vagytok. Remélem, ez a kis időhúzás tovább növeli politikai tőkémet.

Hogy ki a kiszivárogtató? Ha nem a levelet küldtem volna el, hanem személyesen mondanám el az egészet, akkor most barkohbát játszatnék a hallgatóságommal.

Ismert ember? Igen.
Politikus? Igen.
Baloldali? Nem.
Jobboldali? Mondhatjuk.

Orbán Viktor? Nem. (Sajnos.)

Kövé-- oké,meguntam! TORGYÁN JÓZSEF VOLT AZ!
AZ A ROHADT KISGAZDA! Ő TETTE TÖNKRE A MINISZTERELNÖKSÉGEMET!
CSAK TUDNÁM, MIÉRT NEM NÉZTEM MEG ALAPOSABBAN AZT A RÉSZEGES FAZON AZ ÖSZŐDI ÜDÜLŐBEN, AKI A BESZÉD ELMONDÁSA ELŐTT ODAJÖTT HOZZÁM HÚSZ FORINTÉRT!

Gyurcsány Ferenc, sk.

 

 

 

Szanyi: Munkabéreket eltörölni, nyugdíjakat megtriplázni!

Orbán születési bizonyítványát követeli Mesterházy Attila

Gyurcsány visszavonul a politikától!

Botrány! Lendvai Ildikó aktfotózáson vett részt!

Schmitt: Nem kellett volna aláírnom az Alkotmányt!

Mesterházy: Igenis a Marsról jött a médiatörvény

Kósa szerint Gyurcsány eddig persona grata volt!

0 Tovább

Orbán születési bizonyítványát követeli Mesterházy Attila

Tegnap este közleményben jelentette be Mesterházy Attila, hogy hivatalosan is megkérdőjelezi Orbán Viktor magyarságát és ezáltal miniszterelnöki pozíciójának jogosságát. Az MSZP ökle tagadja, hogy Donald Trump lenne az ötletadó.

„Gyerekek, mindenki tudja, hogy az apja cigány. Én már csak azon csodálkozom, hogy a jobbikosok miért nem csinálták ki már évekkel ezelőtt” – nyilatkozta epés hangnemben.

„Bár az irányadó magyar törvények nem egészen azonosak az amerikaiakkal, kijelentem, hogy Orbán Viktor nem Magyarország földjén született, tehát nem magyar, tehát nem lehet miniszterelnök! Magyarországé legalábbis semmiképpen sem!”

„Követelem, hogy Orbán Viktor mutassa be születési bizonyítványát, vagy mondjon le pozíciójáról. Ha érdekel valakit a magánvéleményem, szerintem egyébként a Lézerjani sem magyar, ekkora tahót ugyanis nem szülhetett magyar anya. Ez az ember biztosan ukrán vagy román.”

Miután alaposan vérig sértett több nemzetet és kisebbséget is, Mesterházy elégedetten távozott a sajtótájékoztatóról. Természetesen mi, újságírók is elégedettek voltunk, ez a téma ugyanis egy aranybányával egyenértékű.

A Jobbik természetesen már reagált is a hírekre: „Maradjunk a biztos tényeknél. Minden bűnöző hazudik. Minden MSZP-s bűnöző. Mi a francnak higgyünk el bármit is, amit Mesterházy vartyog, amikor már rég börtönben kellene ülnie?” – nyilatkozta Vona Gábor.

A kormánypárti válasz még várat magára. Szíjjártó Péter még mindig röhögőgörcstől fetrengve olvassa újra és újra az idevágó sajtóanyagokat zárt irodájában, így még nem tudott érdemben reagálni a felvetésekre.

Szanyi Tibor párttársa mellé állt és azonnal kijelentette, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén ingyenessé fogja tenni Orbán Viktort.

Ja, és Gyurcsány már vissza is tért. Ki hitte volna?

 

Tetszett ez a bejegyzés? Lájkold a bekezdés alatti gomb segítségével!

Lájkold a Képviselőfánk blogot (az oldalsávban kutakodj), ha szeretnél azonnal tudomást szerezni az új őrültségekről és szívesen olvasnál naponta többször is exkluzív rövid híreket a politika világából!

 

1 Tovább

Gyurcsány: Minek nekem mentelmi jog?

„Elkúrásért még senkit sem dugtak börtönbe, és most tekintsünk el a szexuális bűncselekményekről” – nyilatkozta Magyarország volt miniszterelnöke a Képviselőfánknak.

Mint ismeretes, Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését kérelmezte a Legfőbb Ügyészség, ő pedig a Facebookon jelentette be, hogy lemond róla.

„Most komolyan, minek nekem mentelmi jog? Mire jó az? Néhány jobboldali figura e mögé bújt egy habi kordonbontás után, csináljam én is utánuk? Erkölcsi felsőbbrendűségemet igazolja Facebook-bejegyzésem” – közölte furcsa okfejtését Gyurcsány.

"Ha a bíróságon kell megküzdeni önmagamért, politikámért, vagy éppen politikai ellenfeleimmel, hát legyen. Állok elébe" – tette hozzá, s fülünkben máris felcsendült a Mortal Kombat főcímdala.

Kövér László más véleményen volt: „Senkit sem győz meg ez az álszenteskedés. Sukoró majdnem Sukúró, a vén kéjenc le sem tagadhatná, hogy köze van a dologhoz. Különben is, fejétől bűzlik a hal, ez egy dakota mondás, amit Vityától hallottam nemrég, biztos illik ide” – nyilatkozta.

Mesterházy Attila kiállt Gyurcsány mellett, de amúgy is rogyadozó hitelességét némileg tovább csökkenti az, hogy Budai Gyula szerint az MSZP államosította a nevét. Hamarosan anyakönyvi kivonatokkal fogja igazolni az elszámoltatási biztos, hogy őt Pesti Gyulának hívták, de a Demszky-Gyurcsány tandem névváltoztatásra kényszerítette – így hát illegalitásba vonult, az elmúlt pár évet a Fidesz pártszékházában töltötte. Természetesen teljes titokban.

A fenti izgalmas hír fejleményeiről beszámolunk, amint titkos csatornáink egyikén megtudunk valamit.

A Jobbik közleménye szerint Gyurcsánynak túl jó az előzetes letartóztatás, így kérelmezni fogják az ún. „utólagos letartóztatás” alkalmazását a volt miniszterelnökön. Morvai Krisztina a két évi lefejezést szorgalmazza, szigorított magánzárkában, de annak ellenére, hogy ötlete nagy népszerűségnek örvend a párt sorain belül, valószínűleg mégis vissza fogják dobni azt – megvalósíthatósága a magyar börtönviszonyok közt erősen kétséges.

A szélsőjobboldali párt már többször felemlegette az arizonai Tent City gondolatát, de most egy kicsit módosított formában: Gyurcsány City lenne a neve, s a politikus egy kb. 100 négyzetméteres pusztaságon puszta kezével kellene, hogy élelmet szerezzen magának (vagy végezhet közmunkát is 1 forintos óradíjért), tökéletes magányban. „Ha a fentieket a hortobágyi pusztaságon valósítanák meg, még turisztikai hasznot is hajtana ez a barom” – érvel Zagyva György a javaslat mellett.

Ismét szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani a Jobbik országimázs-filmjének exkluzív trailerét, mely itt tekinthető meg.

 

0 Tovább

Mesterházy: Az új alkotmány szar

Az MSZP egyszerűsítené a kampánynyelvezetet. Bár Schmitt Pál megbánta, hogy aláírta, az új alaptörvény érvényes és hamarosan hatályba is lép, az ellenzék minden ezt akadályozni akaró próbálkozása ellenére. Mesterházy Attila interjút adott szerkesztőségünknek, a szocialista párt jövőjéről és kommunikációjáról, imázsáról beszélgettünk. A helyzetet alapvetően rosszul kezelte az MSZP: a „Szar az alkotmány” mottóval akár többet is elérhettek volna.

„A párt elsődleges problémája az, hogy elvesztettük a 2010-es választásokat. Ha nyerünk, most nem lennének kommunikációs problémáink és Gyurcsány is talán többet foglalkozna a blogjával, mint velem és a pártelnöki székkel.”

Gyurcsány Ferenc egy sajtótájékoztatón egyébként erre reagálva azt mondta, hogy külön blogügyi minisztert nevezne ki, amennyiben újra megválasztanák. Hogy ez a sajtószabadság csonkolását vagy csak a kapcsolat.hu orbitális felfuttatását jelenti, nem tudjuk. Talán nem is tudjuk már meg.

Attila két paradicsomlevessel később folytatta:

„Orbán egyszerűen jobban csinálja, mint mi. Nagyobb dumás, na. Na nem baj, ha minden úgy alakul, ahogy 2010 májusában kinéztek a dolgok, nekünk is lesz legalább nyolc évnyi ellenzéki tapasztalatunk, ami majd jól felpörgeti a dumánkat és kifejleszthetünk egy jó kis menőséget.”

„Be kell látnunk, hogy hatalmas kommunikációs hibát vétettünk: az átlagember nem érti az olyan fogalmakat, mint "hatalomkoncentráció" vagy "antiliberális". Sőt, a probléma még nagyobb: a potenciális szavazóink nagy része már élt diktatúrában és nem is találták annyira rossznak. Az ifjak nem tudják, milyen a demokráciamentes állapot. Olyan nyelvezetet kell használnunk, amit mindkét csoport megért. Mától kezdve tehát egységesen állítjuk: az új alkotmány szar.”

„De most komolyan, nem az? Ezeréves marhaságokra hivatkozik, nagyban kereszténykedik… ez olyan, mintha Gyurcsány alkotmányozni akart volna és a szabaddemokratizmust, mint ajánlott eszmét beleírta volna a preambulumba!”

Érdemes lenne megkérdezni Schmitt Pált, milyen érzés volt egy szart elfogadni és mindezt aláírással hitelesíteni. Szerkesztőségünk még majd visszatér erre.

A pártvezető szerint az MSZP a későbbiekben kibővítheti kommunikációs portfólióját az „Orbán lófejű”, „Gyurcsány nagypofájú”, „Matolcsy lüke” és „Vona ámokfutó” szlogenekkel.

Kommunikációs szakértőnk szerint az átlag magyar választó intelligenciaszintjét jól lőtte be Mesterházy Attila, de az alkotmány ügyében valószínűleg elkéstek. A közeljövőre „A Véderő csúnya és rossz” szlogent ajánlja.

0 Tovább

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek