Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BL-győzelemre vágyik Deutsch Tamás

A fideszes EP-képviselő az MTK új tulajdonosaként nagyszabású terveket szövöget. A magyar futball jelentőségét és súlyát már nagyon sokan próbálták növelni, de a Deutsch-Csányi tandemnek van talán a legnagyobb esélye erre Irapauto óta.

Mindig is együtt örült a csapattal

Deutsch nyilatkozata szerint „az MTK két év múlva már BL-döntőt játszhat, a jelenlegi játékosállománnyal szerintem simán vernénk a Manchester Unitedet mondjuk két vagy három góllal”. Még lehet is benne valami, hiszen a ZTE is megverte annak idején az angol csapatot 1-0 arányban. Az öt góllal elvesztett visszavágót most inkább ne is emlegessük.

A politikus azt állítja, rövid időn belül le fogják igazolni a Videoton teljes magyar játékosállományát, a csapatkapitány pedig Orbán Gáspár lesz.

A bejelentés az agárdi akadémián hangzott el, a bejelentő maga Deutsch Tamás volt, aki az új tulajdonosok alkotta igazgatótanács elnöke lett.

Interjú Deutsch Tamással – videó

Szíjjártó kilép a Fideszből!

Szexbotrányát próbálta leplezni Deutsch Tamás?

Orbán Viktorra pályázik a Blackburn Rovers

Deutsch-interjú egy kicsit másképp - videó

A csapatra már a nemzetközi vizeken is felfigyeltek, a Barcelona játékosügynökei állítólag le akarnak csapni a csatárokra. Még egy csereüzletet is ajánlottak, a tervek szerint Messi-t adnák bármelyik MTK-s támadóért.

Deutsch Tamás a tervek szerint az edzői pozíciót is elvállalja, tervei szerint a Fidesz politikájával összhangban az 1-2-7 felállást fogja játszani. Az irányelv az, hogy minden meccset legalább 10 góllal nyerjenek meg, a belföldi csürhe vagy a külföldi, baloldali médiahátszéllel támogatott rémek ellen egyaránt.

Bejelentésekor köszönetet mondott Várszegi Gábornak, aki nem volt ott a sajtótájékoztatón. "Azt gondolom, egész Európában nem sok olyan csapat van, amelyiknek a tulajdonosa ne fogadná el azokat az eredményeket, amelyeket az MTK elért ebben az időszakban” – mondta. 

Az MTK jelenleg a másodosztályban játszik.

Ajánljuk: A legprolibb is számít - Egy sznob segélykiáltásai

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.

Szerzőtársakat keresünk! Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, vagy csak szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, írjon szerkesztőségünk címére!

0 Tovább

Tilosban parkolót vert Pintér Sándor

Bár a második Fidesz-kormány belügyminiszterének nem sikerült két hét alatt rendet tennie az országban, elkötelezettségére nem lehet panasz: személyesen támadott meg egy tilosban parkoló férfit a tizenharmadik kerületben.

Pintér Sándor szerint a rendőrök csak ne finomkodjanak

A kormány ökle a jelek szerint elégedetlen alárendeltjeinek hatékonyságával, mivel személyesen vette kézbe még az olyan pitiánernek tűnő ügyeket is, mint a tilosban parkolás. Persze talán nem volt jó ötlet a Teve utcai rendőr-főkapitányság előtt parkolni a méregzöld színű Ladával. Pintér örömét legalábbis nem nyerte el a dolog: valószínűleg az ablakból pillantotta meg a sofőrt, miközben megállni próbált, hogy aztán lerohanjon és klasszikus jobbegyenesekkel ütlegelje a szabálysértőt.

„Ezt a fajta pofátlanságot kell kiirtani az országból, ezzel van a legnagyobb baj! Kit érdekelnek a paramilitáris szervezetek? Mit számít a megélhetési lopás? A látványos pofátlanság mindennek az oka! A látványosan tilosban parkolók!” – nyilatkozta.

A jelek szerint a szürke- és feketegazdaság, valamint a korrupció hirtelen sokadlagos tényezővé vált.

Új információk a korrupciós botrányról

Feltételezéseink szerint Pintér a közelmúltban reflektorfénybe került litván polgármestertől vette az ötletet. Arturas Zuokas, a litván főváros, Vilnius polgármestere egy tankkal zúzott szét egy tilosban parkoló romos Mercedest. Ezzel az akcióval akarta felhívni a figyelmet arra, hogy elég volt abból, hogy a gazdagok büntetlenül parkolhatnak a városban.

Tankkal hajt át a politikus a Mercin – videó

Bár a produkció megrendezett volt, igen nagy médiafigyelmet kapott és nagy valószínűséggel páran azért el is gondolkodtak rajta. Kérdés, Pintér Sándor akciója is hasonló reakciókat generál-e majd.

Mint kiderült, a Centrum Kft. szinte azonnal felkérte a minisztert, hogy segítse munkájukat. Nem tudni, hogy a rendkívül elfoglalt miniszternek lesz-e ideje és módja asszisztálni a méltányosan bazimagas parkolási díjak beszedésében.

Orbán Viktor csupán Facebook-on kommentálta a történteket: „Nagyon örülök, hogy munkatársaim még a nyár közepén is ily emberközeli módon, a fizikai érintés csodájával foglalkoznak az emberek problémáival. Hiszem, hogy erre kaptunk felhatalmazást, és látszik, hogy jó úton járunk. Ha egy országban maga a belügyminiszter tud foglalkozni egy mezei tilosban parkoló emberrel, valamit nagyon jól csinálunk” – írta elégedetten. Később hozzátette: „Imádom a bokszeralsómat”.

Nem a miniszterelnök volt az egyetlen, aki az internet segítségével kommentálta az eseményeket: a szexbotránnyal vádolt Deutsch Tamás csupán annyit írt Twitteren, hogy „Végre Sanya kiosztott két pofont! Meglesz az a rend ebben az országban!”

A harmadik prominens reagáló maga Gyurcsány Ferenc volt, aki nemrég szabadult a kerékbilincsből. Véleménye szerint „elképesztő, hogy a Fidesz minket vádol rendőri erőszakkal és minket ábrázolnak szörnyként a médiában, amikor a jelenlegi kormányban maga a miniszter verekszik!”

Lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Bulvárhíreinkről a Botrány!-on olvashatnak, mely itt érhető el és itt lájkolható.
Mai írásunk: Kiszel Tündével jár Alekosz!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

0 Tovább

Szexbotrányát próbálta leplezni Deutsch Tamás?

A Thomas Melia-ügy kapcsán (nem összekeverendő a Thomas Crown-üggyel) már mi is jelentkeztünk egy írással, annak idején pedig kommunikációs szakértőnek is ajánlottuk az EP-képviselőt. Lehetséges lenne azonban, hogy nethuszárkodása csupán figyelemelterelés?


Kérjük, ne riassza el Önöket e csodás felsőtest a cikk továbbolvasásától.

Deutsch Tamás, lássuk be, egy nem annyira tevékeny képviselő, a nyilvánosság szeme előtt legalábbis igen kevés látványos dolgot tesz, mint politikus. A messzi Brüsszelből persze amúgy sem könnyű fontosnak lenni, elvégre volt, hogy Herman von Rompuy-t is elküldték a francba.

A brit képviselő szerint az EP-elnöknek köze sincs a demokráciához – videó

A belga politikusról is szó esett egyébként Matolcsy Györggyel folytatott beszélgetésünk során, mely itt olvasható.

Deutsch Tamásról sem hallani nagyon sokat, s ez bizonyára jó is volt neki így, elvégre egészen idáig csupán elvétve jelent meg a nagyobb hírportálok főoldalain. Twitterezése azonban igazi csemege a médiának. Bár nem feltételezzük róla, hogy ne élvezné a reflektorfényt (csak le ne süljön szegény), mögöttes okokat gyanítunk.

A Deutsch-naptárról (lásd itt) már ne is beszéljünk!
Most komolyan, ki akarna egy bazsalygó politikust a falára akasztani, hogy nap mint nap egy éven át azt bámulja? Pláne azok a szegény ördögök, akik ezt látják ébredés után először? Hát milyen lehet ezek után munkába menni? Az iratok fölött görnyedve be-bevillanó hajkorona… sajnáljuk ezeket az embereket.
Arról már ne is beszéljünk, hogy a Feng Shui szerint egy Deutsch-naptár hatására a csí már az előszobában villámsebesen hátraarcot csinál és menten kirobog a lakásból.

A dolog nevetségessége mellett azért érdemes végiggondolni, hogy mi állhat az egész hátterében. Ismerjük a média és a politika világát, az emberek sok mindenre képesek, szoktak is áldozatokat hozni  a béke érdekében, egy kisebb botrányt bevállalni egy nagyobb elkerülésének érdekében.

És mi lehet a politikával fűszerezett trágárságnál is rosszabb? Hát a szex, kérem szépen! És ha végiggondoljuk, hogy honnan is jöhetett a Deutsch-naptár elmeroggyant ötlete, már meg is van a megoldás: Deutsch Tamás szeretőt tart, és ez pedig nem más, mint Kiszel Tünde.

Őszinte részvétünk az ügy mindegyik szereplőjének. Donatellát pedig üdvözöljük.

Holnapi bejegyzésünk témája: A Schmitt-konspiráció

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból

Lendvai: Követeljük az uborkaszezont!

Schmitt: Nem kellett volna aláírnom az Alkotmányt!

Szíjjártó kilép a Fideszből!

Orbánt is lehallgatta a News of the World

Morvai Krisztina az LMP-be vágyik

Mesterházy: Se szakállam, se egyéniségem

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Magyarország megmenti az eurózónát

 

0 Tovább

Zuckerberg könyörög Deutsch Tamásnak

A Facebook alapítója személyesen kereste meg Deutsch Tamást némi hírverés reményében.

Dajcstomi nem adja fel, továbbra is változatlan erővel twittel, csipog, csiripel. Gyurcsányról szóló megjegyzése óta nem került a médiafigyelem központjába (a Képviselőfánk egyébként kommunikációs szakembernek ajánlotta). Nemrég azonban feltett egy egyszerű kérdést Twitteren: „Ki a fasz az a Thomas Melia?”

A kérdést ezúton szeretnénk válaszolni: Thomas Melia emberi jogokkal foglalkozó szakember, többek között a Freedom House-nak is dolgozott, jelenleg a Johns Hopkins és a Georgetown egyetemeken tanít.

Bár hivatalos diplomáciai reakciók nem érkeztek az obligát kérdésre, tudósítónk egy EP-ülés során elcsípte a „Who the fuck is Tamás Deutsch?” és a „Wer ist dieser Deutsch Mann? Ist er richtig Deutsch? Das wäre schade.” megnyilvánulásokat.

Ha a politika terén nagy eredményeket nem is ér el beszólásaival Deutsch, mások figyelmét minden bizonnyal felkelti. A Facebook alapítója, bizonyos Mark Zuckerberg nemrég megkereste, könyörögve neki, hogy vegye használatba oldalát. Azt is felajánlotta, hogy személyesen tanítja meg Tamást a Facebook használatára.

Ha Deutsch jól keveri a kártyáit, még igazi celeb is lehet belőle. Naptárja már van hozzá.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolja a Képviselőfánk Facebook-oldalát, hogy elsőként értesüljön bejegyzéseinkről, valamint exkluzív rövidhíreinkről!

Amennyiben megtudott valami nagyon érdekes, nagyon furcsa, a valóság határait kívülről feszegető politikai érdekességet, küldje el szerkesztőségünk címére és virtuális képviselőfánkkal jutalmazzuk!

További írásainkból:

Orbánt is lehallgatta a News of the World

Morvai Krisztina az LMP-be vágyik

Mesterházy: Se szakállam, se egyéniségem

Az MSZP eltörölné a jobbkézszabályt

Schiffer: A Fidesszel kell összefognunk a kormány ellen

Új információk a korrupciós botrányról

Magyarország megmenti az eurózónát

0 Tovább

Deutsch Tamást kommunikációs szakértőnek!


A tegnapi nap egyik legnagyobb híre a kormánypárt oroszlánjának, az EP-képviselő Deutsch Tamásnak Twitter-ámokfutása volt (itt találhatja meg a kíváncsi olvasó). Az egyik legtöbbet idézett megnyilvánulása a következő:

"Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek.Vannak rosszindulatú örültek. (sic!) Vannak irtózatos gecik.Vannak gusztustalan rohadékok.És van Gyurcsány"

A fentiek a jelek szerint olyannyira megragadták a különböző reklámcégek figyelmét, hogy állásajánlatokkal halmozták el Tamást. Ahogy Twitterén olvasható: „marketinges lettem, bitches”.

A közeljövőben valószínűleg a fentiek mintájára olyan gyöngyszemekkel találkozhatunk majd a hirdetésekben, mint a Van kutyaszar. Van egészségtelen kaja. És van a McDonald’s vagy Amennyiben ön is csupán egy szánalmas fehérjehalmaz, látogasson el a Fitness Centerbe!

Elemzők szerint Deutsch sokra viheti a szakmában, legalábbis mindenképpen eredményesebbnek ígérkezik, mint politikai karrierje – ez persze nem nagy szó.

Már meg is alakult rajongói klubja, a Deutsch Für Tamás – Deutschot Tamásnak! Egyesület, melynek célja az, hogy Tamás Twitterét többen kövessék, mint Charlie Sheen-ét. A cél érdekében hajlandóak még luxuskurvákra és kokainra is pénzt szánni – ha a fejtegetések igazak, utóbbit igencsak áron alul fogják tudni beszerezni.

Reméljük, politikusaink egyre nagyobb számban és egyre nagyobb mértékben terveznek majd a közösségi média hangadójává válni. A Képviselőfánk szerkesztősége kíváncsian várja Mesterházy Attila videós filmkritikáit, Kövér László szalonnaértékelő blogját, Szili Katalin megjelenését a Bezzeganyán, Sólyom László internetes képregényeit vagy Szanyi Tibor hivatali trollkodását.

Esetleg Gyurcsány Ferenc blogját.

ingyenes
webstatisztika

0 Tovább
«
12

Képviselőfánk

blogavatar

Bárcsak egész nap fánkot ennének a képviselők... A Képviselőfánk mindenhol ott van, híres és hírhedt politikusokról cikkez, első kézből közölve a szórakoztató kamut!

Utolsó kommentek